Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Fried István: Töredék? Verskezdemény? Vázlat?
Fried István • Töredék? Verskezdemény? Vázlat? 45 a kijelölést (A versike-kezdő „Az”-t gondolatban azt a bizonyost-ként egészíti ki, konkretizálni igyekszik, ami a kihagyásos szerkesztés miatt a szűkszavúságot, tömörséget imitálja). A második versikében némi törést okoz a „Valami”; ugyanis eltávolít az aktivitástól, azt mintegy a hasonlóság sugalmazása révén „mítosztalanítja”. Mert ugyan az Odysseust Ithaka szigetétől hathatósan távoltartó két alak neve bukkan föl, de talán nem ők személyükben, „Valami Circe vagy Kalipszó.” Azaz ők és mégsem ők; alteregójuk? Jelenkori másuk? Az első sorból nem (teljesen) következik a második sor elbizonytalanító effektusa. Annál meglepőbb a sípszóra csapó rím, amely a fennköltség ellen szól, s a figyelmet a mitologizálásból a költőiségre irányítja, nem feltétlenül a „lentebb stílű”-re, feltétlenül azonban az összecsengetésre, a „bravúréra, a lehetetlennek tetsző feladat megoldására, a nyelvi lehetőségek kijátszására. Teszi azonban ezt a vers - ismétlem - játékosan, az anagramma lehetőségét megkísértve. Az első versben inkább a belső rímek, az összecsendített szótagok célozzák meg részint a zenei hatást, részint szavakban/szótagokban rejlő szavak/szótagok logikustól eltérítő jelentésének versbe foglalását (let—led—led), mindezt írásjelekkel szabdalva, az egy sor egy gondolat jegyében (míg az Eötvös-emlékversben az áthajlások a dikció fenségességébe nyugtalanságot loptak be). Továbblépve a kötetben egy, a babitsi költészetben viszonylag ritka megoldásra lelhetünk, amely azért a magyar költészetben (látni fogjuk) mégsem nevezhető egészen ritkának: Futsz. Szinészkedni túlságosan tudsz. Szembeszökő a két egyszótagos sor, amely a rím egymásra vonatkoztatásával egymástól távoli jelentéseket fűz szorosabbra, egyben közrefogja a középső, hosszabb sort. Az első előkészítésnek hat, a kifejtést, a történést a második sor jelzi, hogy epigrammaszerűen, csattanóval végződjék a szösszenet. Az akár jelentéktelennek gondolható eseménysor, amely egy cselekvés rögzítésén túl egy magatartást állít az előtérbe, nemigen (re)-konstruálható a megszólított helyzete; nem következtethető ki összefüggés a cselekvés és a jellemzés között, legalábbis egyik nem következik a másikból, szinte csak a rím teremti meg az összegondolás lehetőségét. Amennyiben körbenézünk a kortárs magyar irodalomban, mennyire általános ez a fajta szójáték, lehetetlen nem Kosztolányira gondolni, aki hol egy városnévvel, hol egy névvel kísérletezik, miféle rímhívó szituációba helyezhető, mennyire bontható szét, benne mely (más) szavak rejtőznek. S ha szótagszámra nem is teljesen, a versbéli beosztást illetőleg ideírható Esti Kornél rímei közül az alábbi (például):
