Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 4. szám - Aradi Gábor: Adatok a szekszárdi várpincéről
Aradi Gábor ADATOK A SZEKSZÁRDI VÁRPINCÉRÖL Biztosan sokan jártak már a régi vármegyeháza és a várkert alatt lévő, jelenleg a Garay nevet viselő pincében, mely jelenleg a Szent Gaál Pincészet tulajdonában van. A pince több száz éves múltra tekint vissza, melynek egy részletét kívánom tanulmányomban bemutatni. Az ingatlan birtoklástörténetének, a tulajdonos és a bérlő változásának nyomon követése nemcsak száraz tények egymásutániságának felsorolását jelenti, hanem lehetőséget ad arra is, hogy bepillantást nyerjünk az egyes korszakok szekszárdi gazdaságtörténeti, közigazgatási viszonyaiba. A várpince feltehetőleg a török hódoltság után, a 18. század elején készülhetett. Ezt közvetetten megerősíti egy utalás azokban a periratokban, melyek akkor keletkeztek, amikor a pince tulajdonjogáért pereskedett Tolna vármegye és a szekszárdi uradalom. Az utóbbi oly érveléssel bizonyította tulajdonjogát, hogy: „1700 elején - véleményem szerint ide tehetnék azt a betoldást, amikor a pince keletkezett - a tulajdoni vagy használati jognak ily éles megkülönböztetése nem volt”} Miért kellett ezt a kijelentést tenni? Hogy erre a kérdésre választ kapjunk, röviden át kell tekinteni, hogyan változott a mai vármegyeháza helyén álló épületek tulajdonjoga. 1061-től kezdve hosszú évszázadokon keresztül 1777-ig a szekszárdi apátság volt a birtokos. Ekkor, 1777-ben Mária Terézia a budai tanulmányalapnak, illetve a Magyar Tudományos Egyetemnek adta az apátsági javakat, vele az említett ingatlant is. A volt apátsági javak így a közalapítványi uradalom részei lettek. Az uradalom igazgatását először a pécsváradi kerületi főtiszttartóság felügyelete alatt álló szekszárdi közalapítványi tiszttartóság látta el, majd 1876-tól 1944-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) alá tartozó, Budapesten székelő közalapítványi ügyigazgatóság - ennek alárendelt térségi szerve, a pécsváradi közalapítványi kerületi főtisztség - irányította. A közalapítványi uradalom tehát átvette a szekszárdi apátság státuszát. A felügyeleti szerv kezeléséből azonban pár évvel később, II. József idején kikerültek a Szekszárd központjában lévő épületek. 1782. január 24-én az apátsági épületeket eladták Tolna vármegye közönségének. Azonban az eladást rögzítő szerződés kimondta, hogy megyei tulajdonba csak a felszíni épületek (a vármegyeháza és a sétakert) kerül, a várpin- 1 1 A várpincére vonatkozó levéltári források nagy része egy iktatószám alatt található: Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára (TMÖL) Alispáni iratok (AI) 3049/1944. Ehhez az irategyütteshez csatolták az 1903 előtti alispáni iratok közül a 280/1877. számú iratcsomót. Az előbbi alapszámra a továbbiakban nem hivatkozom, ha egy adat ebből a kötegből származik. Természetesen más alapszám esetében nem marad el az új forrás megjelölése.
