Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Kukorelly Endre: CÉ CÉ CÉ PÉ
12 Új Dunatáj *2011. november a végtelenül hamis hang? Száztíz ezret kap a nő, zsebbe. Mutatja a zsebét is, kissé elhúzza a mackónadrágját a zsebnél. Órabérben gyúr vagy dagaszt, ötszázvalamennyi forint óránként. Meg egy kenyér. Azért írom, hogy forint, hogy húsz év múlva is tudja, aki elolvassa, miféle pénz miatt nyomakodtak a pékek az öltözőben. A pofa egy húszassal többet keres, mert szakképzett. Szerintem a nő, ez a kis szili az ügyesebb, ezt ránézésre mondom, a nő ügyes, a pasas szakképzett, ügyes nő, szakképzett férfi, napi tizenkét óra ügyességi fizikai meló, nincs ezer euró sem, és az a kérdés, hogy én minderről mit gondolok. (13) 1989. október 11-én volt egy rendezvény Berlinben, a Magyar Házban. Egy apró, gömbölyű német műfordító szervezte. Irene nevű, csupa szív, szív-forma, hibátlanul beszélt magyarul. Már meghalt. Mosolyra állt az arca. Előző nap átvonatoztam S-Bahnnal a nyugati oldalra, a magyarokat simán átengedték. Este visszajöttem, Irén elvitt vacsorázni. Ö még sosem volt odaát, mondta mosolyogva. Nem mehet át. Soha. És mosoly. De nem baj, mondta, itt jobb. Itt jobb? Igen, itt jobb, azok kapitalisták, és a többi, nem emlékszem pontosan, miket mondott. Pontosan emlékszem, miket mondott, de nincs kedvem leírni. Komoly arccal beszélt, furcsán elkomorodva, néztem, aztán ezt abbahagytam, mármint a nézést, mert egyszerre csak teljesen biztos voltam benne, ha továbbra is így nézek, elsírja magát. Igen, de hogy nézzek? És egyáltalán, hogyan nézek? Fölálltam, kimentem az előtérbe. Mosoly, és azonnal sírás. Sört ittunk és Eisbeint ettünk, most erről nem mesélek, főtt csülök, kóstold meg. Sétáltunk egy nagyot, a Világórától, végig az Unter der Lindenen, a Branderburgi kapuig, azon az útvonalon, amelyiken iskoláskoromban. (33) Pasztuh nálam is kisebb volt fél fejjel. Még a Szilinél is kisebb. Pásztor oroszul pasztuh. És az volt, hogy oroszórán Pasztuhnak kellett volna felelnie, a Pásztornak. Pásztor, mondja neki a Kirschnerné, vagy hogy is hívták az orosztanárnőt, föláll a Pásztor, tessék, mondja Kirschnerné, olvasd. Olvassa föl a leckét. És a Pásztor kezdte szép riadtan olvasni a könyvből, hogy cé cé cé pé. Abbahagyta, fölpillantott. Kirschnerné az ablaknál állt, nézett kifelé. Csönd. Sokáig tartó. Lassan megfordult, a Pásztor felé, de nem nézett rá. Nem ránézett, csak arrafelé, abba az irányba, és nem is nézett, hanem fordult, inkább sehova se nézett, félig le volt engedve a szemhéja. Állandóan félig le volt engedve a Kirschnerné szemhéja, mintha félig aludna. (3.3.1) Félig nem.
