Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Kukorelly Endre: CÉ CÉ CÉ PÉ
Kukorelly Endre • CÉ CÉ CÉ PÉ 13 (3-4) Inkább aludt, de azért valahogy mégsem. Szép nő volt a Kirschnerné, ha oldalvást fordult, mindenki a mellét bámulta. És szemből. Oldalról is azt bámultuk, meg szemből is, és az, hogy de megbasznám, elég sokszor meg lett állapítva róla, anélkül, hogy hozzávetőleges fogalma lett volna bárkinek közülünk arról, mi az, hogy demegbaszni. És akkor Kirschnerné azt mondta a Pasztuhnak, vagy lehet, hogy nem neki, mindenesetre abba az irányba, hogy esz esz esz er. Mondjad, fiacskám, mondta a Kirschnerné. Esz esz esz er, ismételte a Pásztuh. Pásztor. Jól van, kisfiam, akkor olvasd. Cé cé cé pé, olvasta a Pásztor. (1.4) Este elvittek a németek, Irene meg egy Richard nevű költő, a Getschemane templomhoz. Alig fértünk föl a villamosra. Volt nálam fényképezőgép. Éhségsztrájk folyt, a berliniek minden nap délután hattól éjfélig tartottak demonstrációt, teli volt emberrel a környék. A Velence nevű étteremben főtt csülköt ettünk, visszasétáltunk a templomhoz. Elképesztő volt a hangulat, gyertyafény, Irén nem engedte, hogy fényképezzek. Nézett rám kétségbeesve, és én nem fényképeztem. Sírt. Nem érti ő ezt, nem érti, mondja. A Richard nevű költő Prenzlauer Berg-i lakásában üldögéltünk. Könyvhalmok, köztük folyosók. (2-5) Vértessy néni misére készül, Somló néni fölvonulásra, kis vörös papírzászlóval a kezében. Jónapot, mondják egymásnak, nekem is, kurta pillantás, mennek a dolgukra. Vagy hova. Aztán meghaltak. (3-5) Csöngetnek, kimegyek, és ott áll az ajtóban Pásztor. Nem nőtt meg, de nagyot változott. Szélesen mosolyog. Baromira nem értem rá a Pásztorra, meg semmire, egyáltalán nem értem rá, és erre a Pásztorra aztán végképp. Nem volt még mobiltelefon. Se semmi. Vigyorog, áll az ajtóban, nem kövér, nem kövérkés, hanem olyan szikár valahogy. Bejönne, mondja, hát, apám, mindjárt sajnos nekem most el kell mennem, ne haragudj, igazán telefonálhattál volna, mondom. Előtte ha telefonálsz, tudod! El is mentem, jött velem egy darabig. Fogalmam nincs, hova kellett mindjárt elmennem. Semmire nem emlékszem ebből az egészből, csak Pásztorra, vagy Pasztuh, ahogy ül a fotelben, nem kér kávét, mondja, hogy cselgáncsozik, valamilyen öves, és ejtőernyős lett, katona. Altiszt. Akkortájt szereltem le, két év után, ez meg itt altiszt, bennmaradt. Ilyen kis kövérkés gyerek volt, nudli, most meg dzsúdózik. Első gimnáziumban kimaradt, nyolc tárgyból
