Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Magyar Vivien: Baka István összetett istenképe
60 Új Dunatáj • 2010. március aki maga a Látás”. Istent ezzel képmutatónak nevezi; azt állítja magáról, hogy Ő maga a Mindenség és minden tőle származik, közben, talán hiúsága miatt, elsiklik a tekintete a világ számos fontos eseménye felett, nem is beszélve az egyénről: az emberek egyen-egyenként már jelentéktelenek számára, régóta nem foglalkozik velük. Fontos különbség, hogy Istennel szemben a lírai én folyamatosan próbálja őt megérteni, felvenni vele a kapcsolatot, kétségbeesetten keresi, de nem találja és ezért Istent hibáztatja. Szeretne hinni benne, és reménykedik, hogy létezik, de gyakran megkérdőjelezi a létezését, mert hiába igyekszik, Isten nem figyel rá. Reményt adna neki, ha hihetne („Istennel ámítom magam” - Változatok egy kurucdalra II.) de ez a remény gyakran hamissá válik, mert Istentől nem azt kapja, amire számított, amit várt: „Egedből nézz le ránk s utolszor hazudj nekünk, Isten Fia!” - Temesvár. Dózsa tábora. Az istenkeresést annyira eredménytelennek találja („...futkos pupillám a szemfehéren, de Istenre nem talál soha.”), hogy időnként felhagy vele: „... papír, papír - Isten nevét nem írom reád többé soha.” - Tűzbe vetett evangélium. Bizonyítékot próbál szerezni, mert nem akarja feladni a reményt, hogy Isten létezik: ti láttátok Őt, aki egykor kigondolt benneteket?” Újra és újra megkísérli megtalálni az Urat („... ó Isten adj ha vagy megint erőt”- A negyvenedik év szonettje) és bízik abban, hogy a jövőben egyszer majd végül eljut hozzá. Most még valami akadályozza, de ez az akadály nem áthághatatlan („ Nem tudok rólad, félig tiltva vagy, és nem tudom még, hogy Te vezeted a leforrázott égi sereget” - Képeslap 1965-BŐL). A To be or not to be című versben eljut arra a pontra, amikor már nem is határozottan Istent keresi, csak valamit, vagy valakit, akiben hihet, aki támaszt nyújtana neki, aki egy biztos pont lehetne az életében: „Jó volna hogyha volna valaki/Isten vagy asszony akiben hihetnék”. Kezdi magában felfedezni azt a tulajdonságot, hogy képtelen a hitre, de még mindig úgy érzi magát, mint akit becsaptak („ ... az Isten is úgy tett soká kedvünkért mintha volna”). Arra a következtetésre jut, hogy Isten nem létezik, de az embernek életfeltétele a hit, szüksége van rá, ezért gyárt magának isteneket amikkel később nem tud kapcsolatba lépni: „...a mélységből kiülték, ám az Isten csak a lélek légszomja”. Hiányzik ezekből a versekből az Isten felé irányuló tisztelet. Leggyakrabban szinte egyenrangú félként kezeli, saját magát hozzá méltó ellenfélnek tartja, hazugnak nevezi, kigúnyolja. Az egyetlen vallással, hittel vagy Istennel kapcsolatos téma, amely felé minden esetben komolyan és alázattal fordul, az Jézus Krisztus kereszthalála. Verseiben számtalanszor megjelennek a keresztre feszítés képei, szebbnél szebb metaforák formájában. Gyakran azonosítja természeti képekkel a passió momentumait: „Krisztus vért verítékező arca a pipaccsal teli rét” (Bolgárok), „sebet ütnek, s
