Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Magyar Vivien: Baka István összetett istenképe
Magyar Vivien BAKA ISTVÁN ÖSSZETETT ISTENKÉPE Baka István költészetében megjelenített istenképe minden tekintetben sokoldalú, és talán az egyik legőszintébb ábrázolás a magyar irodalomban. A költő nem fél attól, hogy megtagadja veseiben azt, amiben nem képes hinni, hogy megkérdezze azt, amit éppen nem ért, vagy hogy megalázkodjon és fohászkodjon akkor, amikor a kétségbeesés szélén a legnagyobb szükségét érzi, hogy megszólítsa az Urat. Teljesen különböző reakciót válthatnak ki az olvasókból egyes gondolatai. Némelyeknek az egész életét, látásmódját, értékrendszerét összefoglalják, másoknak emlékeket idéznek föl vagy hosszú, töprengéssel töltött, álmatlan éjszakákat. Akár istenfélő emberről van szó, akár nem, ezek a bennünket felülről irányító, befolyásolhatatlan, irracionális hatalmakról szóló kérdések mindannyiunkat foglalkoztatnak életünk valamely pontján, különböző sorrendben, variációban és intenzitással. Néhányra úgy hisszük, hogy választ is kapunk életünk során, amely válaszok változhatnak, fejlődhetnek, akár meg is cáfolódhatnak különböző tapasztalatok hatására. Ezt a sok kérdést és feltételezett választ mind összegyűjtjük a lelkűnkben, és ezek együttesen alkotják azt a képet, amit mi Istennek nevezünk, akár hiszünk benne, akár nem. Baka István a saját kérdéseit, válaszait, kétkedéseit és csalódásait tárja elénk műveiben, melyek versenként változnak, kiegészülnek, felerősödnek, vagy éppen ellentétbe kerülnek egymással. Ez is azt bizonyítja, hogy istenképének kialakulása egy hosszú folyamat, amelyet életének különböző eseményei, fontos állomásai befolyásolnak. Elengedhetetlen annak a tisztázása, hogy a költő Isten nevén nem csupán, illetve nem feltétlenül a keresztények istenét érti, hanem minden olyan erőt, amelyet az ember nem képes irányítani, ahogyan ezt egy Benyik György által készített interjúban is megfogalmazta: „Számomra az Isten egy metafora. Sőt, fiatal koromban nem is a jónak, hanem a gonosz erőknek volt a metaforája... Mondhatnám, hogy fiatal koromban Istent azonosítottam a Kádár-rendszerrel. Ami úgy működik, hogy nem szólhatok bele, de a sorsomat, a sorsom utolsó percét is meghatározza; egyedül a belső szabadságom maradhat meg.”1 Korai versei tükrözik ezt a tehetetlenségtől való félelmet. Egy kegyetlen Istenről ír, aki az Ószövetségi Istenhez hasonlóan borzalmas büntetéseket szab ki, kíméletlenül kínoz, gyakran állatias, vad lényként jelenik meg és nem engedi, hogy az ember 1 1 Benyik György: Most, hogy Istenről beszélünk. Interjú Baka Istvánnal (1995. június 23.), Forrás, 28. évf., 1996. május, 19. oldal
