Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Sipőczné Miglierini Guiditta: A metarealitás és a hipervalóság Dovlatov Puskinland című kisregényében
32 Új Dunatáj • 2010. március „Bármely kidolgozott narratívum így két nézőponttal rendelkezik: az egyik a cselekvés mezeje, amelyet a történet jelenít meg, a másik a tudatosságé, amely arról tudósít, hogy mit éreznek, gondolnak a szereplők és az elbeszélő. Ez a két mező egyidejű jelenléte vázolja fel az események perspektíváját”u - írja Jerome Bruner egy tanulmányában. A dovlatovi narratíva két mezeje így kapcsolódik össze a prológusban és a szüzsében, posztmodern elbeszélői technikával klasszikus mítoszokban jelen lévő, mindentudó, önmagát generáló narrációvá. 3-„Az orosz irodalmi mítoszok mindmáig legkedveltebb hőse: Alexandr Szergejevics Puskin. Mind a hivatalos, mind pedig a nem hivatalos kultúrában egyaránt az orosz önazonosság jelképévé vált. Puskinhoz jó volt hasonlítani, ideológiailag pedig kisajátították zsenialitását, szabadságvágyát, könnyedségét, átértelmezve igazolni lehetett a szabályokhoz nem igazodó, sokszor extrém viselkedést.” - mondta egyik írásában Puskinról Szőke Katalin.14 15 Valóban, Puskinra többen hivatkoznak a kor- és az írótársak közül, Gogoltól Bulgakovon keresztül Bitovig és Dovlatovig. A Puskin-mítosz az orosz irodalomban sosem kopott meg, a szovjet időszakban egyoldalúan nyúltak a nagy orosz írókhoz, a giccses, már - már Disneyland-et utánzó műkiállítás, műemberekkel, műemlékhellyel és műsírásokkal - semmiképp nem Puskin irodalomformáló alakját idézi. Sokkal inkább a hatalom önmagát igazolni akaró releváns kinyilatkoztatását, ahol azt is szabályozni óhajtották, ki, mikor és hogyan szeretheti a honi irodalom eklatáns íróját, Puskint. Az Emlékhelyhez természetesen nemcsak a mesterségesen kialakított környezet, a Puskinszkije Gori tartozott, hanem a relikviák, a fegyverek, a festmények, a Gannibál családról készült portrék (Dovlatov önironikus szóalkotása a puskini családról) és a turistaközpontban megforduló emberek is. Az egykori egyetemi besúgó, a csodagyerek számba menő valamikori bölcsész, a rengeteg magányos nő, akik mind tartósabb kapcsolatokra vadásznak, a lecsúszott értelmiségiek hada, és a tömegember, aki elfogadja mások véleményét csak azért, mert így kényelmesebb számára a létezés és már régen elfelejtett gondolkodni. Ebben a roppant sokaságban csak egyetlen közös pont van, ez pedig az alkohol mérhetetlen szeretete. A főhős már legyengült tudatában nem is érzékeli, mennyire kiszolgáltatott a semminek, éppen ezért tiltakozik Puskin jelképessé vált tudatformáló hatása ellen. 14 Jerome Bruner-Joan Lucariello: A világ narratív újratermelése a monológban. Narratívak 5. Kijárat K., Bp. 2001. p. 135. 15 Szőke Katalin: Álommúzeum. Gondolat K., Bp., 2003. p. 203-205.
