Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Sipőczné Miglierini Guiditta: A metarealitás és a hipervalóság Dovlatov Puskinland című kisregényében
Sipőczné M. Guiditta • A metarealitás és a hipervalóság Dovlatov ... 31 Házasságukról szűkszavúan értesülünk, érzelemmentesen beszéli el Alihanov Tánya alakját és a hozzá fűződő érzéskomplexumot. „Tatjana úgy emelkedett az életem fölé, mint a hajnalpír. Vagyis nyugodtan, szépen, nem szítva mértéktelen érzelmeket” - jellemezte a kisregényben Alihanov a felesége iránti érzéseit. Tánya-Tatjana neve tudatos írói asszociáció, mindenki érti a puskini párhuzamot. Mégis többletet ad a dovlatovi narratíva Tánya figurájának azzal, hogy vállalja az emigráns sorsot, a puskini korból üzen a posztmodern embernek a puskini jel-funkció aktualizálásával: a döntéskényszer a modern kor individuumának kezébe teszi „menni vagy nem menni” a shakespeare-i analógia mintájára a cselekvés jogát. Említsük még meg - a puskini narrációt segítségül híva - azt a ritmikai elvű modellképet, amely független a meseszövés fabuláris teleológiájától és a narráció lineáris elbeszélői perspektívájától. Ez a narratív funkció felfedezhető az Anyeginben (Tatjana, illetve Anyegin levele), ez a monológ formájú alaki narráció a Puskinland fontos ismertetőjegye is. Borisz Alihanov, a főhős valóságélményének, tudatfolyamatainak vagy akár életútjának kiragadása megtöri az elbeszélői alakzatot, de a szüzsé szempontjából karikírozott jelentéstartalommal bír. A kisregénynek ez a monologikus narrációja Dovlatovnál a párbeszédes formában manifesztálódik. A házaspár - Alihanov és Tánya - az Emlékhely szegényes éttermében vitatkozik egymással az emigrálás, illetve az otthonmaradás szükségszerűségéről. A főhős a döntésképtelensége miatt megint az alkoholhoz menekül, felesége távozása után a teljes részegség állapotába kerül. A szüzsé zárásaként Alihanov a leningrádi lakásban ágynak esik, napokig nem mozdul ki onnan, a rendőri zaklatások és énjének beszűkült tere a fikcionális narratíva utolsó történése. Csak sejtjük, hogy nem lesz más választása neki sem, mint magának Dovlatovnak: emigrálni kényszerül ő is az ellehetetlenült életkörülmények miatt. „Itt már nem szerelem van, hanem sors... Aztán egy kattanás hallatszott és minden elsötétedett. És most el kellett aludnom az üres, fülledt szobában...”'3 A szüzsélezárás elmaradása, illetve befejezetlensége mégis pontosan illeszkedik a prológus soraihoz. Tánya Bécsből telefonál a férjének a sikeres megérkezésről az áhított szabad világba. Válaszolni próbált az önmaga által feltett kérdésre - megmagyarázni az emigrálás szükségszerűségét - és nem tudott feleletet adni rá. Puskin otthonmaradása, Oroszországtól való függéskényszere, a cári megfigyelő hálózat mindennapos zaklatása ellenére is válasz a Tánya által kimondott és kimondatlan kérdésekre. A dovlatovi narratíva így fonódik össze a puskini hagyománnyal, a virtuális nézőponttal, a narratív perspektívával. 13 Szergej Dovlatov: Puskinland. Európa K., Bp. 2001. p. 151.