Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: Imagológia-komparatisztika
Fried István • Imagológia - komparatisztika 21 lől olyan komparatisztikai előfeltevéseket figyelembe véve közelíthetünk egy műhöz, amely a saját és az idegen konfrontálódását a regény szerkezeti sajátosságaként, a korábbi regényekkel vitaszövegként tudja értelmezni, másfelől viszont tovább-„vezető” mentalitástörténeti „nyomokat” képes fölfedezni a szövegben, amely az irodalomtól különböző területeket is bevon a regény terébe (erre céloztam az anyagi kultúra hathatós jelenlétével, a korábban említett divat, a divatot szolgáló eszközök bevonásával a regényben szereplő jellemek, típusok, „aktánsok” megjelenítésének módjával kapcsolatban, ha tovább következtetnék, szubjektumfelfogások rekonstrukciójáról kellett volna szólni). S amit hozzáfűznék az elmondottakhoz: az imagológiának ez a felfogása az intertextualitáshoz egészen közel hozható. Egy összegzés alapján kockáztatom meg magam is, hogy az intertextualitás két különböző szinten tehető valóban produktívvá: a szemantika síkján (például: plot, téma, metafora) és a szöveg szintaktikai formáját tekintve (műfaj, stílus, narratív forma, rím).19 Feltehetőleg nem okoz nagy nehézséget annak megállapítása, az imagológiai probléma mely síkon, mely „eszköz” révén válhat egy akár esztétikai „jelentés” részévé. A Krleza-regény bemutatásával ennek lehetőségeire is megkíséreltem célozni, egyben a komparatisztika olyan fordulatát helyeselendő, amely az autó- és hetero-image-ok összefüggéseinek az eddigieknél jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít, és ezáltal kiszabadítja a műveket a nemzeti metanarratívák fogságából. Ennek eredményeképpen foglalhatja el az imagológia azt a helyet az összehasonlító irodalomtudományban, amelynek eredményeképpen az eddig egyoldalúan ideológiai töltésű részdiszciplina az irodalmi és eszmetörténeti folyamatok értelmezéséhez járulhat hozzá. A sztereotípiák keletkezésének, történetének kutatása során éppen a komparatisztika lényegi kérdései kerülhetnek szóba: a különféle műfajokban artikulálódó konfrontációja a sajátnak és az idegennek a szövegműködés sajátosságaira deríthet fényt. Ám amennyiben tágabb kontextusban érvényesítjük a komparatisztikai szempontot, részint (engedve a „többrendszerűség elmélet”-e sugalmazásának)20 a polifon „szerzői” és olvasói én kétnyelvűségét, kettős kulturáltságát korántsem a kelet-közép-európai régió különlegességeként fogjuk fel, hanem a nyelvi kultúra átjárhatóságának, nyitottságának, összetettségének jelződéseként, részint az irodalomtörténések során változó autó- és hetero-image-okat szintén a regionális irodalomtörténet dinamikájában kíséreljük meg fölismerni és fölismertetni. Ebből szervesen következik az imagológiai képzetekre történő állandó reflektálás, amelybe természetszerűleg az önreflexió is benne foglaltatik, a saját önkritikus, az idegen megértést akaró szemlélete. A horizont-összeolvadás korántsem 19 Douwe Fokkema: The Rise of Cross-Cultural Intertextuality. Revue Canadienne de Littérature Comparée - Canadian Review of Comparative Literature, vol. 31,1, March/mars 2004,6. 20 Itamar Even-Zohar: Polysystem Studies. Poetics Today 11,1,1990,1-268.
