Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - N. Horváth Béla: Kétely és szerep: Illyés Gyuláról
68 Új Dunatáj • 2010. december „Eszmények - mint napsütésben delfinek csoportban -merülnek föl - honnan is? És miképp ily változatlanul? Férfiakra másképp figyel az ifjú nő. Falvak sora mondja álmában becenévként gyermekkori nevét.” A közügy letéteményeseit, a művészt, a politikust megjelenítő versek is figyelmet érdemelnek. A Búcsú L. Z.-től a színészkirály nagyságát és igazságát, erkölcsi hitelét igazolja. A szerep tragikumát a feladat emberfelettisége, a „konok-vak világ” a „holnap” reménytelensége látszik hitelesíteni. A kétféle rend szembeállítása, a bűn meghátrálásának ideája és a valóság értéktelensége növeszti fel a lírai hős jelentőségét. A világrend pusztulását ugyanis a színészetre is utaló „ének” némiképp poentirozó ellentétessége érzékelteti: „...a sakál dalol / s a pacsirták vonítanak.” Az értékrend tragikumának, a vállalás erkölcsének biztosságát sugallja a Zsilinszky emléke is. Ez az aforisztikus tömörségű vers a közügyért („szíve dacában, mint ahány / egy nép dühe : Azt hagyta ránk”) életét áldozó személyiséget állítja példaként, a szerep teljes erkölcsi hitelével. A kötetben azonban vannak más szerepversek is. A szerep sajátos értelmezését adja a Dervis. Más ilyen versekkel ellentétben ugyanis nemcsak a szilárd hit, a vállalás pátosza, esedeg lírikuma értelmezi, hanem a kétely is. Mintha meghasadna a burok, s előtűnik a lírai személyiség gondja. A három egységből álló vers első tézisként a csodát, a nagyvilághoz intézett értő szót, s az értelem rendjének ideáját állítja fel, némiképp a Bartókra emlékeztető lexikával és szintaktikai renddel: „Rendtevő szavak. Fülleteg őserdőt, láp-vidék kór-poklait mérnökileg csatornázó igék!” A második egység azonban visszavonja a ráció erejének hitét, utalva a tapasztalatra, a meg nem értett nagyságok némiképp romantikus sorsára. A magány, a hit megrendülésének emberileg igazolt érzése viszont megkapó képekben, hasonlatokban igazolja a vers ezen tételét. „Hidegebb /elmét, öreg, hisz egy fűszál / visszhangja nem rezeg” - fogalmazódik meg a józan felismerés ebben az önmegszólításban, a szerep-képek eme ritka, lírailag hiteles változatában. A Dervis azonban a visszanyert hit pozícióját, a magabiztos vállalást, jeleníti meg a harmadik részben. Láthatóan Illyés egy korábbi mon
