Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - N. Horváth Béla: Kétely és szerep: Illyés Gyuláról
N. Horváth Béla • Kétely és szerep 69 datát parafrazálja. A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, de szemükben nem gyászkönny, hanem örömkönny ül: „nép, ki temetni jött, könnyet csupán ezért törül: mért nem lett „jussa” több.” A nemzet ügye mellett egy nagyobb közösség sorsa, a népek ügyének vállalása fogalmazódik meg célként, félve a közös pusztulást. „Hol színészmód sír mind, amíg mind le nem keverül oly mélyre, hova - hallatik bár jaj - nem hat le a fül.” Az utolsó kötet nemcsak a szerep elbizonytalanodásáról, de a lírai én válságáról is tudósit. A Babits visszhangján első darabjában a való világ, a természet, az utolsó ábráit lapozó kert szorítja háttérbe az ámító eszméket. Ha a búcsúzás fájdalmas időkényszere motiválja is lírai én ilyen kitöréseit („Kár könyved nézned”, „ Hagyd az eszméket”) a vers egészének szépsége, a pusztuló világ hiteles képe mindenképp igazolja az öregkori Illyés-líra sokszínűségéről vallott felfogást. Még akkor is, ha ez a vers nem az Ósz és tavasz között gondolati rendjével, kompozíciójával mérhető. Ám a maga rendjét tekintve, s a pusztulást könnyed derűvel formázó képeit illetően mindenképp hiteles mű: „November, december! Mind keményebb ecsettel vázlatoz a mester, mígnem abbahagyja s az utolsó lapra, a pusztán maradira, az üres vidékre fehérrel fehérre hó sűrű esése írja, vége, vége,- hányfolyt.köv. helyébe!
