Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - N. Horváth Béla: Kétely és szerep: Illyés Gyuláról
66 Új Dunatáj • 2010. december el a beszélőtől, majd - tipográfiailag is új szakaszként - egy általános művészetelméleti tézis („Hálónk és fegyverünk a kép”) jelzi nemcsak a megismerés egy lehetséges formáját, de a versbeszéd egyik módozatát is. Az utolsó szakaszban a vershelyzet intarziaként épül be a verstárgyba, visszafogva némileg annak retorikus hatását. (Csak megjegyzésként: igazán kár volt a szöveg egyik részét kurziválni, jelezve különállását, hisz a teljesség így megbomlik, antipoétikusan direktté válik): „Az ott már a lápi Werbőczy-vár -Legegyszerűbb lesz -.félvállra a koszorút. Már ami tégla még -Ki lesz taposva addigra a gyalogút a hóból s a múltból kiáll.” Az Állomások hosszán a kései Illyés- költészetben ritka szép példája annak, hogy az öregedés élethelyzetét, a bölcs meditációt egy művészileg is sokrétű, valóban összetett beszédmód adja vissza. Ezekben a versekben ugyanis többnyire egy másik líramodell a konzekvens foglalata ennek a vershelyzetnek. Az persze nemcsak emberileg, hanem alkotáslélektani szempontból is teljesen érthető, hogy a visszaemlékezés, a gyermekkori emlékek idézése és a test nyűgös bajainak felsorolása a leggyakoribb téma és kiindulópont. Ez egyben azt is jelenti, hogy a verstörténés teljes mértékben a szubjektum uralma alá kerül. A relatíve sok ilyen témájú és jellegű versből kiemelkedik néhány, amely a megnevező, felsoroló szerkezet és a beszédmód változásai közti összefüggést pontosan érzékelteti. Az utolsó a költő által összeállított kötet, a Közügy 1981-ben jelent meg, s többnyire a hetvenes évek második felében keletkezett verseket adja közre, azaz az „őszikéket”. A korábbi, még a négy évvel azelőtt megjelent verseskönyvek fogadtatásához képest is, gyér visszhang övezte. A recenziók a kötet lényegi tematikai vonásait összegzik, s a hangsúlyt az egyébként nyilvánvaló vonulatra, a közügyekben megmutatkozó költőszerepre teszik. A kötet meghatározó tematikus egysége egy másfajta beszédmódot feltételező verscsoport, amely a közügyet szolgáló, az életpálya folyamatában egyre változó célokban és hangsúlyokban megjelenő szerepet értelmezi. Értelmezi, ugyanis láthatóan hiányzik már e szerep mögül az a költői magabiztosság, amely korábban az ilyen verstípus kijelentő, kinyilatkoztató beszédmódjában egyértelműen megnyilvánult. Persze az egyes művek eltérő hangzása, más és más beszédtónusa adja ki a szerepértelmezés egészét. Az egyik póluson nyilvánvalóan a kötet címadó Közügy áll, amely méltán helyezhető az olyan meghatározó Illyés-versek mellé, mint a Bartók, az Óda a törvényhozóhoz
