Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Nagy Janka Teodóra: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása
Szabó Géza • Recenzió 85 A sírmellékletek rávilágítanak a ruházatra, a nők hajviseletére, s ezen keresztül egy közösség életmódjára, szokásaira. A ruházat egészében élénk színekben pompázó (piros, kék, zöld, barna stb.), gyakran ezüstszálakkal díszített későreneszánsz viselet volt. A változatos anyagú, igényes kivitelű ruhadarabok foszlányai között háziszövésű textil maradványa alig fordult elő. A gyapjú nagykendő, a lábbelik, a kivételszerűen megjelenő háziszőttes maradvány utalt csak paraszti viseletre. A ruházati darabokhoz a finom kelméket zömében a kereskedelemben szerezhették be, amit meg kellett fizetni - tehát eladható árukkal kellett rendelkezniük, mégpedig olyan mértékben, hogy azt értékesítve gazdálkodásuk veszélyeztetése nélkül magukra költhessék ellenértékét. A finom vásznak, a fémszálas fonalak, a csipkék, az aranyozott ezüst hajtűk, a pergamen masnikkal és üveggyöngyökkel díszített párták igen drága darabok lehettek, hiszen alapanyaguk jelentős részben külföldi - talán itáliai - műhelyekben készült. Elég csak a fejdíszek tanúsága szerint a korszakban a pártákhoz felhasznált óriási mennyiségű üveggyöngyre gondolni, ami valóban ipari méretű termelést kívánt. A hasonló anyagú és kivitelű régészeti leletek meglehetősen széles területen való előkerülése egyben azt is jelzi, hogy a Duna mentén a gyártási központoktól a kereskedőkön keresztül a kis falvakig jól szervezett és hatékony áruforgalomról szólhatunk - birodalmi határoktól, uralkodók fennhatóságától függetlenül. A régészeti leletek tanúsága szerint a vásározó kereskedők széles területen terítették ugyanazokat a ruházati kellékeket, kiegészítőket (amely egyben hasonló viseletre is következtetni enged). Az elénk táruló színes, szerteágazó információt tartalmazó leletanyag jelentősen különbözik attól a képtől, amely a korábbi történeti kutatások adatai alapján általában a közfelfogásban él. Amíg a történeti irodalom országos viszonylatban már a 16. század utolsó harmadára egy erőteljes hanyatlásról beszél a városok esetében - még egy-egy mezőváros átmeneti megerősödését is más, korábban dinamikusan fejlődő települések, elsősorban királyi városok rovására bekövetkezőnek tudva be -, addig a Duna mentén helyi, regionális szinten királyi városok hiányában egyértelműen fejlődésnek tekinthető a mezővárosi erőteljes parasztpolgárosodás ezen időszaka. A Duna tolnai, baranyai szakasza mentén a mezővárosokban a kedvező földrajzi elhelyezkedés, a hódoltság alatti városi polgár módjára élő szabad paraszti réteg önállósodása, a megerősödő árutermelés és kereskedelem, a reformáció kulturális „forradalma” együttesen egy pezsgő gazdasági, társadalmi életet eredményezett az 1590-es évekre. Ehhez járult, hogy a török uralom alatt a mezővárosok polgáraiként a szabad parasztoknak maguknak kellett intézni sorsukat, amely szintén az önállósodás megerősödéséhez vezetett. Míg a hódoltsági terület egészére vonatkozóan az fogalmazható
