Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Nagy Janka Teodóra: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása
86 Új Dunatáj • 2009. március meg, hogy társadalmi szempontból egyetlen olyan csoporttal vagy réteggel sem találkozhatunk, amely összességében a tizenötéves háború nyertesének lenne tekinthető, az említett önállósodó szabad paraszti réteg tekintetében a tolnai Duna mentén sajátosan alakult a helyzet. Az e csoporthoz tartozók a tizenötéves háborút megelőző évtizedek kedvező változásai következtében gazdaságilag megerősödve, nagyobb öntudattal, tájékozottsággal, szélesebb körű tapasztalattal alakíthatták ki egyéni és közösségi túlélési stratégiáikat a hadszíntérré vált terület háborús mindennapjaiban. Legyen ez a kialakuló kapcsolatrendszer felhasználása révén más hódoltsági településre, vagy a királyi Magyarországra menekülés, újrakezdés; vagy legyen a hadicselekmények, a sarcolások, adóztatások, hatalmaskodások elől a Duna ártereibe való elrejtőzés, majd a nyugalmasabb időkben újrakezdés vagy visszatérés az elpusztított településekre. A történeti néprajz eszköztárával Andrásfalvy Bertalan a Duna mente ártéri gazdálkodását vizsgálva a török utáni újrakezdés időszakára vonatkozó levéltári adatok tükrében újólag felhívja a figyelmet arra, hogy e gazdag, változatos kultúra és tudásanyag él tovább a természet kínálta lehetőségeket maximálisan kihasználó folyam menti települések közösségeiben. Monográfiája azért is rendkívül figyelemre méltó, mert néprajzi kutatómunkája révén egységes rendszerbe kapcsolhatók a területre vonatkozó régészeti megfigyelések, történeti adatok. Ezek eredményeként immár hitelesen felvázolható a Duna mentén az a folyamat, amely során a természeti környezetet élő ősi gazdálkodási forma - ahová a feudális kori termelőgazdálkodás kötött keretei, függő viszonyai alig jutottak el - szinte átugorva egy évezredet, a lecsapolások után néhány évtized alatt a polgári szintre jut. Az ezredfordulóra ismét vissza, a múlt felé fordulni kényszerülünk. A letarolt erdők, a kiegyenesített medrek miatt hirtelen lezúduló víztömeg következtében kialakuló minden korábbinál magasabb árvizek után ma ismét közvetlenül megtapasztalhatjuk a természetközeli gazdálkodás fontosságát. A múltból is merítve rátalálhatunk a jövő egyetlen járható útjára: a szerző elképzelhetőnek tartja, hogy a ma korlátozottan kihasználható egykori ártéri területeken az ártéri gazdálkodás visszaállításával minden termelési ágnál jövedelmezőbb ágazathoz juthassunk. Európában egyedülálló lenne az ártéri gazdálkodás, de nem új, hiszen a magyar történelemben egyszer már megvalósult - akkor egész Európa csodálatára. Felhívja a figyelmet arra, hogy egyes fontos elemeinek visszaállítására már történtek is lépések. Több helyen megnyitották a holtágakat lezáró kőgátakat, nemzetközi programok keretében vizsgálják a természetes medrek visszaalakításának lehetőségét.
