Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Vilcsek Béla: A jelen(lét) embere
ViLCSEK Béla • A jelen(lét) embere 45 ló szembehelyezkedés, a különbözés igénybejelentése és demonstrálása. Később az irányzatoknak és alakításmódoknak számtalan egyéni módozatával kísérleteznek, hogy az alkatuknak és tehetségüknek leginkább megfelelő írásmódszert kialakíthassák. Mindenesetre az évtized közepére szinte mindannyiójuk számára világossá válik, hogy az irodalom iránti elkötelezettség és az irodalmi önkiteljesítésbe vetett hit a továbbiakban nemzedéki keretek között már nem, legfeljebb individuális formában lehetséges. A generáció egyre kevésbé képes nemzedékként megformálni és meghatározni önmagát. A zajos és látványos együttes indulás után be kell érni a magányos pályaépítéssel. Kezdetben valóban ők az arctalan nemzedék, a jelenlét nemzedéke, minden törekvésük azonban kezdettől fogva arra irányul, hogy ha már nem is feltétlenül nemzedéki keretek között, de megformálják ennek az irodalmi generációnak az egyéni arculatát. Turczi István 1957-ben született. 1978 és 1983 között járt a bölcsészkar magyarangol-finnugor szakára. Első verseit természetesen a jelenlét közölte, sőt a jogi és a bölcsészkar által 1983-ban közösen megjelentetett, Állóháború című antológiában- Kukorelly Endre, Márton László, Petőcz András és Szabó János munkái mellett- a jelenléteseket az ő két novellája képviselte. Az időszakra egy 2002-ben rendezett virtuális beszélgetésen úgy emlékezik vissza, hogy „a jelenlét igazi jelenlét volt. A lét(ező szocializmus) volt a jelen, és a jelenben való, ha nem is a jelenbe való volt a létünk. Úgy általában meg általa voltunk benne a bölcsészkaron lombosodó, már a megértés pillanata előtt meg-nem-értett zsenik egyre népesebb kompániájában. Kívülről nehéz lehetett megállapítani, hogy a hanyagul nyakunk köré vetett sál a francziás művészlélek avagy a kötél szimbóluma. Mindenesetre kurva jó időszak volt. Olyan küszöböket ugrottunk át, olyan ajtók nyíltak, ha többnyire csak résnyire is, előttünk, amelyeket a mezei, no-name bölcsészek aligha tapasztalhattak meg. Nevünk lett, ismerték a fizimiskánkat, ami leginkább a magyarból vizsgáztató tanárok és a klubban szembejövő lányok arcáról volt (lett volna) leolvasható.” („a terveimről mostanában akkor szeretek beszélni, ha már megvalósultak”, Pánsíp Irodalmi Szalon, 2002. szeptember) Turczi ekkori szerepvállalására a folyóirat első folyamának névadója és alapító szerkesztője, Sárándi József a következőképpen emlékezik vissza jelenlét tegnap és ma címmel, 1983-ban az Új Forrásban, Turczi István versei elé írott személyes hangú visszaemlékezésében: „Ez a tatai fiatalember az ELTE végzős bölcsész hallgatójaként egyik szerkesztője a mostani jELENLÉT-nek, mely a közeljövőben szintén kilép az universitas falai közül, és a többi laphoz hasonlóan intézmény fogja országszerte
