Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 4. szám - Töttős Gábor: Hollós László - kettős tükörben

80 Új Dunatáj • 2009. december és 17-én is 52 fejkosárral láttam a piacon.” A szemőcse vagy nádgombánál a saját és az eladói lelkesedést egyaránt idézi: „1928. április 28-án egy asszonynál egész bugyorral volt. Mind megvettem. A szebbeket s rendellenes példányokat gyűjteményem szá­mára kiválogatva a többit a konyhára adtam. Pörköltnek elkészítve valóban pompás eledel. Nagyon hamar készen van, nem rágós. Nem hiába dicsérte az árusnő: - Olyan gyönge ez, mint a harmat.” Máskor valóságos receptkönyvbe illik a jellemzés meg a hozzáfűzött elkészíté­si tanács. A Fistulina hepaticából „1920. augusztus 18-án láttam először piacunkon. Egy szálkai német asszony pompás, tányér nagyságú példányokat árult 1 -2 forintjával Fleisch-Schwamm néven. A közönség félt venni, mert nem ismerte. Nyersen szakasz­tott olyan színű, mint a nyers marhahús és gyengén savanykás ízű. Vadhús módjára elkészítve pompás, jó ízű eledel. Az alján levő csőréteget le kell szedni, a fölső lapjá­ról a nyálkás és rostos réteget lehúzzuk. Az így megtisztított gombát zsírban pirított hagymával pároljuk, s ha megfőtt, tejföllel forraljuk. Megfőzve sötétbarna, csaknem fekete lesz.” A fiatal tüdőgomba „kirántott borjúhús módjára elkészítve szakasztott olyan jó, mint az. Sós vízzel forrázzák le, a fölit letisztogatják, aztán lisztben megfor­gatják, tojással megkenik, zsemlyemorzsával beszórják, és zsírban kisütik.” Máskor az egyszerű elkészítési módot úgy leste el, s talán maga is gyakorolta. A Lactarius piperatus vagy keserű gomba „főzve nem kellemes, sülve elég jó ízű, csípős keserű­ségét elveszti. Legjobb megtisztítva fapálcikára egész sort felnyársalni, parázs fölött forgatva sütni, füstölt szalonna zsírral megcsepegtetni. így szokták az erdei munká­sok elkészíteni.” Szelíd emlékezés idézi meg a két éve eltemetett feleség alakját is - egy világhírű felfedezés, az egyetlen édes szarvasgomba utótörténetében. A Szekszárd vidékének gombái 205-206. oldalán 1372. szám alatt a Terfezia Mattirolonisról (mai nevén Mat­­tirolo szarvasgombáról, vagyis Mattirolomyces terfeziodesml) a következőket olvas­suk: „Legelőször 1915. július 27-én a fölső régi református temetőben, egy vén akácfa alatt, gyengén füves, majdnem kopár helyen találtam 15 példányban. Valamennyi csúcsával kilátszott. Frissiben nagyon erős, a vargányára emlékeztető szaguk volt, száradás alatt kellemes almaszagúak lettek és okra színű foltokat kaptak. A következő három évben nem találtam. 1919. november 1-jén, 11-én ismét több helyen leltem, csaknem ökölnyi nagyságú példányokban. 1920. augusztus 23-án nagyobb esők után 10 példányt szedtem 1250 gramm összsúlyban. A két legnagyobb 430 és 450 gram­mos volt, 12,5 centiméter hosszátmérővel bírt. 1923 októberében találtam utoljára, többé a leggondosabb keresés után sem került elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom