Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 4. szám - Töttős Gábor: Hollós László - kettős tükörben

Töttős Gábor • Hollós László - kettős tükörben

81

1922-ben többször küldtem belőle Torinóba dr. 0. Mattirolo tanárnak, aki eddig egyedül találta Piemontban, ahol novembertől márciusig terem, Cerasus avium Moench alatt. E gombának második ismeretes lelőhelye Szekszárd, ahol legkorábban július 27-én, legkésőbben november 13-án találtam. Éretten meglágyul, bűzös, barnás tömeggé válik.

1927. szeptember 6-án Kis-Kajdacson, vegyes lomberdőben, a kopár, homokos földből 40 példányt szedett feleségem. Amint az első, tetejével kilátszó példányt észrevette, örömmel felkiáltott: »megvan a Terfezia.« Később Kajdacs vidékén másutt is megtaláltuk szórványosan.”

S ha valaki azt hinné, a gomba csak étkezésre alkalmas, arra is meglepetés vár. Szinte néprajzi pontosságú a leírás. A Polyporus fomentarius nevezetes, mert „belőle készül a tűzi tapló úgy, hogy kemény felbőrét és csöves rétegét eltávolítják, az így megmaradt puha, kócos belsőt korongokra vágják, fahamuval keverve forró vízbe teszik, hetekig áztatják. Az így nyert taplót tűzi szerül, vérzéscsillapítónak meg különféle tárgyak, főleg sapkák készítésére használják. Kis-Kajdacson a ki nem készített, száraz taplóval méheket füstölnek ki.” Egy másik taplóról megjegyzi: „Régebben a szekszárdi szűcsök a nagy parasztbundák bőrét festették barnára ennek főzetével.”

Még ezzel sem merül ki egyik-másik gomba felhasználás lehetősége. A Coprinus comatus „amíg fehér, kitűnő ehető gomba paprikásnak elkészítve. Amikor szétfolyik, megfeketedik, jó színtartó, téntának használhatjuk. E célból a gomba kalapját csészébe rakjuk, a szétfolyt levet üvegbe töltve gumiarábikummal meg pár csepp szegfűszegolajjal keverjük. Használatkor a téntát fel kell rázni.” Vajon mennyi kísérletezés áll e mögött? S ha már megvan, más bizonyosan szabadalmaztatná. Ő azonban - gondolva azokra, akiknek ínséges időben még tintára sem futja - természetes előzékenységgel osztja meg tudását.

Ugyanígy beszél arról, hogy az „élesztőgombát nagyban tenyésztik és burgonyával gyúrják össze, a kereskedésben árult élesztő mindig burgonyával van keverve. A közönség azt hiszi, csak a friss élesztő használható a tésztakelesztéshez. Pedig, ha az élesztő teljesen kiszáradt, több hónap múlva is egészen jól használható, csak néhány kockacukrot kell a langyos tejbe tenni, s a száraz élesztőt a folyadékban szétmorzsolni.” Leírja az aprócskának látszó, de történeti értékű megfigyelését a másik élesztőgombáról is. „A bor seprűjében több élesztő faj van keverve. A háború alatt, az élesztőszegény világban a borseprűt is használták Szekszárdon a kenyérkészítéshez.”

Már a könyv bevezetőjében egyaránt tanúságot tesz helyi önérzetéről és szociális érzékenységéről, amikor leírja: „A legkiválóbb ehető fajokról, így a római császárok kedves gombájáról, az Amanita caesariáról meg az ínyesek trillájáról, a Tuber aesti-