Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 4. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron" (2.)
50 ŰJ DUNATÁJ • 2009. DECEMBER szégyenfoltja van az iskolának, az egyik egy S. nevű, aki meglopta az osztálytársait, a másik meg én. így kerültem egy tolvajjal egy kalap alá. De akkor még nem tudta tisztelt igazgatóm, hogy a tűrhető, azaz kettes magatartásjeggyel, amely enyhén szólva kirítt a színjeles bizonyítványból, besegített az egyetemre, mert erre lapozott rá a felvételi bizottság, ennek eredetét firtatta, és elbeszélésemen olyan jóízűt nevettek, hogy eltekintettek a származásomtól.”18 Tudjuk, hogy a nagy Z. a szövegben Besenyei Gyula, azaz Zénó, a testnevelő tanár, akit annak ellenére kedveltek, hogy egy törött magasugró léc volt a „jogara”, amivel 1935-1954-ig páholta a diákokat. Ismerjük Lázár Ervin kamaszkori szerelmeinek nevét is. Az első szekszárdi években Bélteki Ágotáért lángolt. De a harmadikos diák már Szűcs Juditot kísérte a litániára. Lovagias volt, a „tárgyaláson” nem árulta el a lányka nevét. Valójában az egész gimnáziumban mindenki tudta, kit kísérget Lázár Ervin akkoriban. De „vallatás” is a ceremóniához tartozott Ez a szerelem az érettségi idejére se hűlt ki. (És kibírt még egy nagy konfliktust a matúra idején.) A negyedik osztályos bizonyítványon mintha látszanának ennek a magatartásból „tűrhetőnek” a következményei. Lehetett persze egyéb oka is a rontásoknak. Tény, hogy az első félévben csak biológiából, fizikából, testnevelésből volt jeles, a többi jegy csupa jó. (Ezt a félévi bizonyítványt rendhagyó módon édesanyjával, Tusikával íratta alá.) Az év végén jelesre javított magyarból és ábrázoló geometriából, de a három féléven át színjeles bizonyítvány így is olyan, mint a „tavalyi hó”. Ránk maradt Lázár Antal Emil érettségi bizonyítványa is. Magyar nyelv és irodalom: jeles, orosz: jó, történelem: közepes, matematika: jó, fizika: közepes, biológia: jó. Az érettségi tárgyak felsorolása után szerepel, hogy középiskolai tanulmányai folyamán a többi tantárgyban milyen eredményt ért el. Ez a lista a felhőtlen, sikeres iskolai éveket idézte. (Alkotmánytan: jó, ábrázoló geometria: jeles, kémia: jeles, földrajz: jeles, testnevelés: jeles.) A dátum: 1954. június 16. Aláírások: Horvay Árpád (igazgató), dr. Kolta László (elnök). „Hogy emlékszel az érettségire?” - kérdezték egyszer tőle. - „Az érettségi elnököm azt kérdezte a jeles történelem feleletem után, hogy melyik hídon ment át Sztálin a Téli Palota ostromakor. Nem tudtam (mint később kiderült helyesen, mert a nagy vezér nem is volt akkor Péterváron), s ezért hármast kaptam. Most olvastam az újságban, hogy egykori érettségi elnököm a Magyar Köztársaság magas kitüntetésében részesült. Ebből is látszik, hogy a hidak ismerete nem elhanyagolható.”19 Hozzáfűzhetnénk, hogy dr. Kolta László harminckét évesen volt érettségi elnök. Bizonyára több mint ifjúkori botlás, hogy túlszolgált politikai érdekeket, talán elnök is azért lehetett ilyen fiatalon, de hosszú életet adott neki a sors, kiváló tanárrá és elismert