Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Gesztesi Tamás: Gróf Széchenyi István és herceg Metternich Kelemen
60 Üj Dunatáj • 2008. március kát dolgozik. Kerületi ülésekre jár, mindenkit meghallgat, feljegyzések ezreit készíti, országgyűlési naplót is vezet. Október 12-én felszólal a felső táblán. Magyarul szólt, katonai ruhában, kellően felajzva („amiből Crescentia is megértené, mivé lett általa”!). Egy évi jövedelmét ajánlja fel, egy nyelvművelő Akadémia alapítására. Ez a hatvanezer forint évi kamatait jelentette. De nem az összeg volt a fontos, hanem „a jel”. Három másik mágnás (Vay, Andrássy, Károlyi György) azonnal csatlakozik. Ezzel az Akadémia korábbi búvó patak jellegéből valóság lett. De közvetett hatása jóval nagyobb volt, mint egy új intézmény életrehívása. Metternich figyelme ekkor terelődik Széchenyire, ki ekkor már a társadalmi tevékenység mellett dönt (1826 februárban beadja katonai lemondását). Népszerűsége erősödik, új, friss eszméket hirdet. Politikai szűzbeszéde sok ellenséget is szerez, elsősorban mágnás társai körében. A gróf elkeseredik, tíz napig nincs bejegyzés naplójában. Ekkor Zichy Melanie grófnő, ki a 30-as években Metternich harmadik felesége lesz, ráveszi Széchenyit, hogy „öntse ki szívét, adja elő terveit Metternichnek”. (Hogy ebben mennyire volt benne Metternich keze, ma már nehezen dönthető el.) így jön létre a személyes találkozó. A herceg ragyogni akar, agyonbeszéli a grófot, mint Halász Gábor tanulmányából megtudjuk. „A bálvány nem is olyan félelmetes.” De Metternich levelet ír bizalmasának, Szőgyénynek. íme: „Ezt az ifjú embert világba lépte óta ismerem és sok jót tettem vele. Eleven esze van, de alapos ismeretek hiányával. Pótolja ezt a hiányt finom tapintatával. Becsvágya határt nem ismer. Amúgy könnyelmű, de egész lényében egy hevesvérű politikus.” - „Már Pozsonyban észrevettem, anélkül, hogy ezt tudattam volna, hogy ellenem akar állást foglalni.” - „Kereken Széchenyi szemébe mondá, hogy túlzott hiúsága és dicsvágyának áldozatul eső elveszett embernek tartja őt, aki saját vesztébe rohan s nem bír kibontakozni többé.” Három óráig tartott a beszélgetés, mely nyilván egyiküket sem elégítette ki. Széchenyi mélyen megrendülve és levert hangulatban távozott. Metternich végig érezteti vele, hogy nem szokott huszártiszteket fogadni, ezt különös és személyének (növekvő népszerűségének?) szóló kegyként kell értékelni. A gróf beszélgetésük kapcsán feljegyzést készít Metternichnek. Ez az emlékirat a két királyi leirat (november 19 és november 29) közti időszakra esik. Széchenyi szerényen mentegeti magát, hogy „kötelességérzetétől vezéreltetve oly tárgyakra és viszonyokra bátorkodik ő hercegsége figyelmét felhívni, miként éppen magas állásánál fogva nem láthat oly jól, mint ő, akinek közvetlen szemei előtt vannak”. Erre Metternich: „Ez teljesen hibás vélemény, kinek jó szeme van, az mindent lát, s pedig annál jobban, mennél szélesebb a látköre. A magas állás előnye éppen az, hogy felül emelkedik a nagy sokaság előítéletein.” Széchenyi elismeri, hogy: „a magyar törvényekben való jártasságában meglepte, de némely dolgokról mégis rosszul látszik értesülve
