Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Fogarassy Miklós: Mészöly Miklós és Polcz Alaine
44 Új Dunatáj • 2008. március összevillantó első pillanatot. Megismerkedésük helye viszont - Alaine évtizedekkel későbbi riportszövege szerint - a miniatűr Darling eszpresszó, az „újholdasok” kedvelt találkozó helye volt. Ő úgy emlékezett, hogy egy évfolyamtársával, egyetemi órák szünetében véletlenül tévedt be oda. Csakhogy az emlékezések diszkrepanciája már magában a novellában is szerepel, és talán nem is fontos, melyik a hitelesebb, valódibb változat. Mészöly leírása megkapó és plasztikus: „Emlékszem - mondja Péter - valami játékbaba meg egy csomó piros szemináriumi nyomtatvány lógott ki az aktatáskádból.” (Kiemelés: FM.) Folytatólag is idézethetném, itt csak arra utalok, hogy az írói képalkotó munka ebben az esetben egy életükben jóval később jelentkező szegmenst hoz be, a „játékbabával” a bábos-ügyeket is egy villanásra... Nehezebben boldogulnék azzal a többszörös pszeudóval, ami Az atléta halála áttételes alakjai mögött lappang. Egyszerűbb volna, talán a 30-as évekből kikutatott helytörténeti adatokkal is elboldogulnék, ha Tardost, Őze Bálint kamaszkorának képzelt helyszínét és az egykori valóságos Szekszárdot kellene valahogy megfeleltetni. Ebben a tekintetben azt is támpontnak lehet venni, sőt, a hely, Szekszárd inspirációjára is következtetni: a szerző a mű végén a datálással együtt a regény születésének (egyik) helyét, a Porkoláb-völgyet is megadja. Az alak-mintázatokkal bajosabb a dolog. Egyfelől Hildi, a mű fiktív elbeszélőjének lelki arcéle, törekvései sokkal inkább az író - későbbi - „nyomozó” jellemvonásaival hozhatók rokonságba, másfelől azonban olyan nőalakot mintáz és beszéltet, aki asszonyi alázattal, szerelemmel, önfeladó módon szolgálja a férfi céljait. (Erre a nőre Alaine Egész lényeddel könyvéből is ráismerünk.) Vagyis a női portré férfi önarcképnek is felfogható. Tovább menve: Réka, Bálint másik szeretőjének alakjával, a ligeti bábos világgal viszont a mesék, a bábszínház közös életanyagát hozza be. Kulcsregény-megoldással egyáltalán ne próbálkozzunk, az elbeszélő ezt eleve kizárja. Hildivel mondatja a saját munkájára, a sportolóról szóló könyvre, de ide érthetően: „A könyv egyáltalán nem lesz szókimondóbb, mint amennyire Bálint volt életében.” A dolgot tehát többszörösen bonyolítja, hogy az atléta lelki, erkölcsi vonásaiban, férfi-zárkózottságában is ott a pszeudo-Mészöly. Csakhogy Hildi, a női narrátor is Erdélyből származik. Ott töltötte a gyerekkorát. Az idős Kabanás házaspárral is Bukarestben ismerkednek meg; a románul is jól beszélő asszony a Vlegyásza-környéki hegyek közt, a sportoló utolsó edzéseinek terepén: ismerős közegben van. Az atléta halálának írója Hildi révén abban az értelemben a feleségét mintázhatja, hogy erdélyi utazásaik során Alaine-é volt a beavató, a tolmács, a kalauz szerep. Miként a regényben is a nőalaké ilyen a hegyek és a hallgatag havasi román, falusi emberek közt. Még Mészöly hajdani íróműhelyéhez, a kézirat születéséhez is oda lehet lépni egy pár pillanatra. A záró rész jó néhány fontos, dramatikus
