Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Fogarassy Miklós: Mészöly Miklós és Polcz Alaine
Fogarassy Miklós • Mészöly Miklós és Polcz Alaine 45 mondata román nyelvű. Ezek helyes szövegét és ortográfiáját, valamint a lábjegyzetekben megadott szövegfordítást bizonyára - az alkotó kérésére - Alaine szolgáltatta. Az, akit az olvasók széles köre jóval később az Asszony a fronton szerzőjeként, az élet és a halál dolgairól bölcsen beszélő emberként ismert meg. Összesítő szemlélettel persze - életüket, munkáikat, dolgaikat nézve - kétséges lehet, nem felesleges-e ez sok „előbb-utóbb”, a „korábban-későbben”, az „oda-vissza”. Talán nem; először is azért, mert az élet, az életidő drámai színpadán szükségszerű a szerepek időbeli megosztottsága. Másodszor, mert a Mészölyék páros útjában mégis csak van valami meseszerűen példázatos is. Hiszen sok emberben megvan a művészi - vagy mondjuk: a poétikus - érzékenység minősége. Ez azonban többnyire élethoszsziglan lappang. Alaine-nek viszont nem csak az adatott meg, hogy intuitív tehetségét, nyitottságát, fogékonyságát hivatásában, munkáiban kamatoztassa, hanem az is, hogy egy nagy íróra - asszonyszerepén túl - hatással legyen. Társa, a művész-ember mellett járta az írás és az élet iskoláját, hogy aztán szabad individuumként maga nyilatkozzon meg. Méltán sikeres könyvei az irodalom részei, ahogy a különleges document humaineknek ott a helyük. Sokak okulására, vigaszára szolgál az ő szívmeleg, bölcs életfelfogása. Márton László találó megfogalmazását idézve: könyveinek „derűs szemléletessége”. (Az emberek széles körben az ő nevét, és nem Mészölyét ismerik.) Amikor még csak a játékdiagnosztikáról, a rend és rendetlenség viszonyáról publikált a „szakíró” Polcz Alaine, szerintem akkor se volt egészen szabályszerűen „tudományos”. Inkább - a szó igen tág értelmében - művészi volt a felfogása, a személyes empátiája. Ebből a talajból sarjadtak aztán az önelemző, önéletrajzi, nyíltan vallomásos prózái. A Macskaregénytől a már idézett könyvekig. Mészöly epikája azonban ő beállítottságának a diagonális ellentéte - bármilyen mélyen és szinte folyamatosan áramlanak nála is rejtett gyökérzetben az autobiografikusság, a személyes élettapasztalatok nedvei. Személytelen, visszafogott, zárkózott, férfiasán szemérmes, áttételes, tömörített és lefojtott. Polcz Alaine texturális melegségével ellentétben az ő tárgyi részletezése, élessége és pontossága: fagyaszó és hideg fényű. „Maradj Névtelen, legyen tanúja a nyomorúság szépségének” - mondja a Megbocsátás írnoka. Persze Mészöly is hagyott nyomokat - arról is, ami nem lehetett párhuzamos. „A visszhang - nőnemű”; „az asszonyok elfajult macskák”; „a független, mint a függő különleges esete” - olvasom a Műhelynaplókban. Az Atlétában meg ez áll: „...hogy ennyire külön és mégis egymásra utáltán”. „Telítve vagyok az egyezésekkel; ugyanakkor semmi se egyezik elég jól” - mondatja az egyik szereplőjével. Észrevételei persze többértelműek; biztos azonban, hogy az etikus reflexivitás mélyen
