Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Drescher J. Attila: Felhős horizontok - József Attila "WOLKE" című versének értelmezéséhez
Drescher J. Attila • Felhős horizontok 35 is gesztus értékű, hiszen többször írogattak Attila németül tanulásáról, s ez most viszszautalás a korábbi kedves érdeklődésekre, reménykedve. Kicsit oldhatna a görcsön. Hiába. Sajátos jellege miatt a Wolke kapcsán újabb rövid kitérőt kell tennünk. A költő, aki franciául és németül viszonylag jól tud (1925 őszétől 10 hónapot tölt a bécsi egyetemen, majd a Sorbonne ösztöndíjasa), gyakran levelez is az említett nyelveken, sőt verseket is elkövet, először tán ujjgyakorlatként, később idegen nyelvű megméretés szándékával is, s ezek meg is jelennek hébe-hóba. Hatvány báró meghívására a hatvani kastélyban időzve ismerkedik meg Hertha Böhm osztrák nevelőnővel, s iránta való érzelméből táplálkozik egy 1926-os keltezésű német verse (sőt leveleket is ír neki, még Párizsból is). Mi a Glas című, magyar változatban is megszülető darabot {Pohár) sejtjük benne, egy nem különösebben sikerült verset, a dátum 1926 áprilisa (ti. a Poháré). Lehetséges, hogy a német verseket - akár visszamenőleg - a Hertha-kapcsolat ihlette? Akit ráadásul menyasszonyának (!) is tekintett, ugyan egyoldalúan... Csak megjegyezzük: a Pohármk megvan a francia nyelvű változata is. Praktikus ujjgyakorlatok, mondhatnánk némi iróniával, ha nem menne vérre mindenkor az összes kapcsolat. (Felrémlik tán az ugyancsak „nőfaló” Ady heve, versihlető szexualitása is.) S ahogy nőtt nyelvtudása, javult a versfogalmazó készség is, már saját korábbi verseinek lefordításával is megpróbálkozott, főként franciára. Tudjuk, jeles műfordítói készségekkel is rendelkezett, erről remek magyarításai tanúskodnak. Ugyan feltételezhető, hogy más minőség és feladat a tanult idegen nyelven való próbálkozás, de tény, hogy a L’ Esprit Nouveau közli néhány francia versét. Németül ritkábban írt, viszont szívesen levelezett, előbb az említett Herthával, majd később Mártával is. Visszaérkezve tehát a vershez, érdekes és feltűnő a magyarra emlékeztető zeneiség és lejtés, ami olyan műhelytitkokra is utalhat, hogy előzetesen a magyar szövegek hangalakjaihoz, kiejtéséhez és intonációjához igazodó német szavakat keresett, s ezekből szervezte verssé - a motívumok rokonságára is ügyelve - a német nyelvű anyagot. Fel kell tűnnie olvasóinak az alliteráló „w” és „d”, sőt a zárlat két utolsó szavának zenéje, mely fonetikailag remekül illeszkedik a „dann” határozószóhoz. Meglehet, a Maus-képet csupán a Haus kényszerríme invokálja. Motivikus vonatkozásban pedig csak utalunk a Tiszazug sírdogáló, bicegő cinkéjére, a Bánat (Hát kijöttem ide az erdőbe...) tűnődő hangyájára, a Hangya című vers éppen hogy két motívumot - a hangyát és az esőt - összekapcsoló kompozíciójára, melyekből a Wolkéban áztató-együttérző eső és a parányi védtelenségében és szürkeségében behelyettesíthető egérke marad. Egyéb, nyelvi-stilisztikai tekintetben bonyolultabb a
