Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1. szám - Drescher J. Attila: Felhős horizontok - József Attila "WOLKE" című versének értelmezéséhez

36

Üj Dunatáj • 2008. március

helyzet, hiszen nem magyar nyelvű versről van szó, ezért csak óvatosan vetjük fel, hogy a Wolke 3. sorában szereplő „herein” helyett talán jobb lenne az „ein” (ami rögtön prozódiai problémát okozna persze), vagy a „hinein”, vagy hogy a 4. sornak kissé bonyolult a grammatikája, s a - szándékoltan? - egysíkú, bár összetett jövő idős szerkezet ennyi ismétléssel alig emeli az esztétikai értéket, ugyanakkor éppen ezáltal szinte ítéletszerűen koppannak a kiábrándultságtól száraz verssorok. Legfőbb sajátosságuknak, funkciójuknak azt érezzük, hogy ezáltal megmarad a magyar szövegek hangsúlyos-időmértékes lüktetésének szimbiózisa, s ez ismét különleges hangszínt ad a német szövegnek.

Arra pedig, hogy mivé „fejlődhet” az emlék, jó példa a Márta-szerelem költői utóélete néhány kiragadott bizonyíték támogatásával. Még 1928 végéről való, tehát a szakítás környékéről, az Óh szív! Nyugodj! című vers, mely már feliratával is szokatlan, avítt benyomást kelt. E darab betetőzi s le is zárja a Wolkéval jellemzett lelkiállapotot. Utolsó szakasza már a síráson túli, de az új, feledtető kapcsolatokon még inneni, a tragédiát filozófiába menekítő zárlata József Attila első Márta-élményének:

Óh szív! Nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incselegfelém, pirkadó madár, karcsú, koronás, de áttetsző, mint minden látomás.

Mintha csak Petőfi rezignált, koravén tapasztalatát hallanánk - az örömgyöngyről: „... mire felhozom, össze is töröm.”

Az imént első élményt említettünk, s ez magyarázatot kíván. 1936-ban, második, újabb összetalálkozásuk idején ambivalens szerelmi reneszánszuknak - jórészt a költő ostroma nyomán - ugyan teljessé válását élik meg, de az addigi dúlt élmények kikezdték Attila idegrendszerét, egy-egy rezdülés is sokatmondóan félreérthető immár. A Márta-szerelem vége tehát olyan verset szül, mely leginkább Ady Elbocsátó szép üzenetének férfigőgjére és gúnyos önvédelmére emlékeztet - egy már indokolatlan, kései szerelem-feltámasztás frusztrációjaként:

Ugye sopánkodsz milyen kellemetlen, harisnyádon ha egy szem leszakad!

Most szerelmünkből kivált s kellemedben egy ölelés örökre szétszakadt.

(Elmaradt ölelés miatt)