Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - Payer Imre: A tárgyias költészet változatai a fiatal Babits Mihály és az érett József Attila lírájában
72 ŰJ ÜUNATÁJ • 2008. DECEMBER akusztikai rétege is. De milyen annak a Külvárosi éjnek a tárgyiassága, mennyiben más, mint a Városvégéi Tanulmányom elején szóltam Horváth János tárgyiasság-elméletéről. Tverdota György is idézi őt, kiemelve a „veszteglő szemlélet” kifejezést, amelyet a tárgyiasság legjobb szinonimájának tart, és úgy véli, kiválóan jellemzi József Attila tárgyias költészetét. Nem az emberi lélek belső rajzával, nem az ember és a dologi világ viszonyával van dolgunk. Hanem közvetlenül a látványban és általában az érzékelésben feltáruló valóságrésszel. A „veszteglő” jelző pedig a türelmes, aprólékos munkára utal - mint valamiféle középkori miniatúra készítő munkája -, József Attila tárgyias versei - Tverdota György - szerint - ennek a veszteglő, a látottakba, észleletekbe belefeledkező szemléletnek a termékei. Jó látszik két különbség. Az előbbi mondatok szerint Babits versei nem tekinthetők par excellence tárgyias költeményeknek, hiszen azokban az ember és a tárgyi valóság viszonyának kifejezése a tét. Ahogy fentebb Babits Mihály fiatalkori tárgyias költészetével kapcsolatban beszéltem a szinesztézia alakzatának kudarcáról, úgy az érett József Attila tárgyias költészetével kapcsolatban a megszemélyesítés kudarcáról ejthetek szót. Előrevetítem, hogy véleményem szerint a megszemélyesítés, a pszichológiai introjekció és az ismeretelméleti homológia, hogy József Attilát szabadon átfogalmazzam, „jegyesek, minden külön értesítés helyett”. Mindegyiknél eliminálódik a határozott kettős szembeállítás ember és tárgy között. Előáll az a homologikus rend, ahogy Bókay Antal írja József Attila költészetét illetően. S ez leginkább a Téli éjszaka című költeményben jelenik meg. Ezen a ponton Bókay Antal a tárgyias költészet és a filozófia ismeretelmélet olyan szinkron történeti korszakváltozásáról ír, mint Káté Hamburger Rilke és Husserl esetében, Bókay József Attila tárgyias költészetének szemléletét a Tractatus Wittgensetein-ének szemléletével rokonítja. Megszemélyesítés és introjekció kapcsolatának van egy másik írásos nyoma is, ahol a költő a sámánok tevékenységéhez hasonlítja az alkotást. Az 1930 januárjában megjelent Babitsról szóló pamfletjében ír arról, hogy a költő „felidézi a tárgyak lelkét, hogy az primitív népekről szóló tudomány műszavával élve, polynézül tondiját, és ez sikerül is annak, akinek manaja, vagyis varázsereje van” Tehát a tárgyias költészet nem a realizmust jelent, nem is az önkifejezés jelképe, hanem a valóság titkos belső erőit, szerkezetét idézi fel a költő. Nem az alanynak a tárgyba való kisugárzásáról, nem projekcióról van szó, hanem épp fordítva. A tárgy válik mintegy az én részévé. Az allegória is a megszemélyesítéssel rokon József Attilánál, míg Babitsnál szándékosan szecessziós jellegű, dekoráció, ahogy erre Szerb Antal is utalt Babitsról szóló tanulmányában (Az intellektuális költő).
