Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - Payer Imre: A tárgyias költészet változatai a fiatal Babits Mihály és az érett József Attila lírájában
Payer Imre • Tanulmány 73 Tverdota György irodalomtörténeti példákat is említ a témával kapcsolatban. Egyrészt Émile Verhaeren hagyományos szépségeszményt átalakító nagyvárosi költészetének tett hatását József Attilára. Még egy irodalomtörténeti utalása is van, amely kapcsolatba hozható az introjekcióval. Tverdota György írja a vers elemzésekor, hogy József Attila egyik legtöbbet olvasott Kaleva-részlete lehetett a XVII. ének, a Vipunen-epizód, hiszen a Szól a szája szólítatlan kezdetű töredékében is felhasználta. A Külvárosi éj fohászszerű zárlatában a lírai én ellen-Vipunenként szólal meg, az Éj allegóriája pedig a mágus Vejenemöjnennek felel meg. Azért ellentétes a viszony a mítoszhoz képest, mert a lírai én itt örül annak, hogy mágikus kovácsműhely mintegy beköltözik az énjébe, dezorganizálja, sőt világmegváltó erőt tételez ennek a folyamatnak. Tovább gondolva Tverdota György elemzését, hozzáfűzöm: az introjekció nem sikerül, vagy legalább is bizonytalan kimenetelű. Nem véletlen, hogy retorikai felszólításban, mint jelentés szerepel az introjekció. A vágy van meg rá, de nem éppen a versben benne szereplő invokáció - amely lehet sikeres, de sikertelen is. Szegénye éje! Légy szenem, / füstölögj itt a szívemen, / olvaszd ki bennem a vasat, / álló üllőt, mely nem hasad, klapácsot, mely cikkan pengve, / - sikó pengét a győzelemre, / oh éj! (Külvárosi éj) Egyetértek Kulcsár Szabó Ernő és Deréky Pál azon nézetével, hogy a József Attila-költemények képalkotása olyan dezantropomorf jelleg bír, amely eljárásnak eredete az avantgárdnak a költőre tett hatásával magyarázható, és a tárgyias költészet poétikájának szemléleti háttere is ebben a dezantropomorfiában nevezhető meg, amely egyben líratörténeti korszakváltásra is utal. A tárgyias költészet avantgárd eredete ez a hagyományostól (az élményegységeket megjelenítő ikonikustól) eltérő digitál-analogikus jelhasználathoz köthető. Eszerint a jelhasználatból (tehát nem közvetlenül az élményből vagy képzetből) fakadó jelentésalkotás alternatív lehetőség-feltételeit kódolja a szövegbe, így a közvetlen fenomenalista illúziójú igazság és valóságkép helyébe a markerek által létesített alternatív sorozatokhoz rendeli a világnak, mint jelentés-komplexumnak a létre jöttét. Másrészt a képalkotásnak ez a látványszétszerelő és újra összerakó eljárása, amely összefüggésben áll azzal, hogy a szétesett régi ember-képzet darabjaiból új emberképet állítson össze a tárgyias poétika segítségével, az izmusok közül az úgynevezett elvont avantgárdra emlékezet a legjobban, magyar példa erre Kassák konstruktivizmusa. Az elvont avantgárdra a távolságtartó, hűvösség a jellemző, József Attila több tárgyias költeménye viszont kifejezetten patetikus modalitású. A modalitás, vagyis a mondottak igazságtartalmához való viszony pedig - a nyelvi magatartás szintjén - kitüntetett komponense a jelentésalkotásnak. Az
