Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - Bitó Z. László: Éva fiai
Bitó Z. László • Éva fiai 31- Ügyes emberek ezek - gondolta tudják, hogyan könnyíthetik meg munkájukat. Bizonyára sokat tanulhatok tőlük. De ha nem fegyvernek használják veszélyesnek tűnő husángjaikat, miért félek tőlük? Csak azért, mert sokan vannak? Ekkor megváltozott a szél iránya, és szagukról is embereknek ismerte fel őket. Mégpedig békés embereknek. Nyoma sem volt annak a borzalmas bűznek, amelyet az apjára törő Ábel árasztott. De persze ők még nem vették észre a bokrok mögött lapuló, zihálva lélegző idegent.- Szólnom kell hozzájuk, de mit mondhatok? - tette fel magának a kérdést suttogva, majd jóindulatukat elnyerő szavakat próbált kigondolni, de aztán be kellett látnia: meg kell szólalnia fennhangon, mert amint az imént még dolgozó emberek is odasiettek a többiekhez, mindannyian felvették szatyrukat, korsójukat, és elindultak lefelé a hegy oldalán szinte egymás lábnyomába lépve. A sort bezáró, a többinél talán idősebb ember olyan színtiszta, majd’ földig érő fehér köntöst viselt, mint a Kert Ura. A többiek ruházata különböző színekben pompázott, és még a térdüket sem takarta. Keblüket viszont igen, bár a könnyű anyag a domborulatát alig rejthette.- Kétségtelenül vannak köztük Évák! - kiáltott fel benne egy hang -, tehát nem lehetnek mind kegyetlen Ábelek. De sokan vannak! Nagyon sokan - dadogta hangját visszafogva. - Merjek szólni hozzájuk? De mi lesz, ha hangomra szertefoszlik az álom? Vagy ellenem fordulnak? Bármi történjék is, szólnom kell hozzájuk, hiszen a hangyaboly felé mennek. A közé a rengeteg ember közé pedig aligha merek belopakodni egymagámban. Meg kell állítanom vagy vissza kell hívnom őket - igyekezett meggyőzni magát, majd kiáltani próbált, de nem jött ki hang a torkán. Aztán az egyedüllét kétségbeesése, amely végigkísérte hosszú zarándokútján, mégis erőt vett félelmén: felugrott a bokor mögül, és hallotta saját hangját - igaz, inkább valamiféle megsebzett vadállat utolsó felhördülésének hallatszott - a szeme elől már-már eltűnők felé kiáltani:-EMBER VAGYOK ÉN IS!
