Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - Bitó Z. László: Éva fiai
Bitó Z. László • Éva fiai 29 Mi, férfiak csak elvenni tudunk életet, de adni nem. Ez a különbség a férfiember és az asszonyember között. Még megmenteni is csak úgy tudtad apánk életét, hogy az enyémet elvetted. Már ha lett volna nekem életem, hármunk közül a legfiatalabbként, juhaimra utalva.- Élj helyettem is, Káin! Megbocsátásomat azzal nyerd el, hogy nem az irigy gyűlölködőként emlékszel rám, úgy ahogy életem utolsó éveiben láttál, hanem gyermekségemben, amikor imádattal tekintettem fel rád. Ekkor Káin megszűnt hallani a szavakat, amelyeket öccse hangján hallott, és olyan nagy erőt és elszántságot érzett magában útja folytatására, amely sietségre késztette. * * * Másodnapjára - a nap delelésekor - majdhogy megállt szív((ének)) verése: lábnyomokat vett észre a homok porában. Emberi lábnyomok voltak kétségtelenül. Először megijedt, mert azt hitte, a sajátja lehet: akármennyire vigyázott is, hogy útját mindig napkelte felé vegye, valahogy egy nagy kört tett meg. Ahogy a nap éppen feje felett volt, nem lehetett benne biztos, hogy gondolataiba merülve tartotta-e az irányt, melyet hajnalban a felkelő nap felé vett. Hátra nézett, és látta: saját útjának irányát keresztezték a lábnyomok. Megpróbált belelépni az előtte fekvőbe: kisebb volt az övénél. Egy Éváé lehet, gondolta boldogan. De aztán másik, nagyobb lábnyomot is észrevett.- Ádám és Éva? - kérdezte magától: - Itt is harmadik leszek? - érezte, amint keserűség tölti el szívét, majd egész lényét. - Most mit tegyek? - töprengett. - Kövessem utam Urunk által megjelölt napkeleti irányát, vagy kövessem ezeknek az embereknek a lábnyomát? így gondolkodott Káin, miközben kezével beárnyékolt szeme az emberi nyomokat követte a messzeségbe. Mintha kis csoport fához vagy bokrokhoz vezettek volna nagyon messze, ott, ahol a homok a semmibe veszett.- Ha azok fák vagy bokrok, víznek is kell ott lennie - biztatta magát, laposra fogyott tömlőjét tapogatva.- Elmegyek odáig, hiszen szükségem van vízre. Ha ott nem találok engem társuknak fogadó emberekre, onnan is tovább mehetek napkelte felé, hogy kövessem Urunk útmutatását. így is tett Káin, de amint közelebb ért a fákhoz, látta, hogy azok a lábnyomok elkerülték a kis oázist, és hamarosan azt is megtudta, miért: állati csontvázak fehérlettek a homokban, és még több a fák között. A víz kútját övező kövek mellett pedig feküdt valami, amit még sosem látott, de felismert: csakis egy ember csontváza lehe
