Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - András Sándor: Viszonyok
András Sándor • Viszonyok 17 haság, mintha össze tudnék rándulni a testem nélkül, és mégis úgy van, úgy érzem, és tudom, hogy úgy van és nem tudom, miért. Hallod? Figyelsz még?” „Mondjad.” „És nem te teszed, nem te hatsz úgy rám, hanem bennem, a testemben hőköl vissza valami, legalább is nem érzek másként irántad, mint eddig, csak mintha más lennék. Nem ismerek magamra, vagyis a testemre, mert igyekszem követni, nyomon követni, mitől az a hőkölés, az összerándulás, honnan ered, és nem belőled, hidd el, nem, nem érzek semmi viszolygást, irtózást, félelmet, hidd el, semmi ilyesmit, nem tudom megnevezni, mi, de csakis belőlem, én magam csinálom, termelem ki, csak éppen nem én, hanem a testem, és nem tudom, Rudi, tényleg nem tudom, egészen el vagyok képedve, meg vagyok rendülve, nem ismerek magamra, érted? Magamra. És két nap gyötrődés után csak arra tudok gondolni, Ica miatt van az egész, csak az lehet, semmi más, esküszöm, semmi, senki, senkivel se találkoztam, senki se szólt közbe, csak az Ica lehetett, de ő meg miért és hogyan, hiszen nem is tud rólunk, nem is sejtheti, már amennyire tudom, éppen úgy vagyunk barátnők, mint eddig, ha pedig eddig nem zavart, mert nem zavart, hogy megcsalom a férjével, a férje meg őt velem, ha eddig nem, most egyszerre miért zavarna, bár tudod, beszéltem róla, egy kicsit zavart, hogy nem zavar, de az is csak az elején volt, ahogyan téged se zavart, kezdettől fogva nem, de ti férfiak azért másmilyenek vagytok, legalább is így tudom, de engem csak az elején.” „Tudom.” „Na látod. És most engem miért megint és, ez a nagy ÉS, miért így, mert így nem zavart, ugye nem, a legelején sem, ment minden csodásán, nagyszerű volt, olyan magától értetődő, hát most miért van, mi van, mi történt?” „Nem értem, miért zaklatod fel így magad, Teri. Bolondság. Felejtsd el, és vége. Mikor látjuk egymást?” „Akkor nem érted.” „Kellemetlen volt, igen. Nem hagyott nyugton, gondolhatod. De hát van ilyen is. Az embert olykor cserbenhagyja a teste. Tudom, megtörtént velem is, sohase jöttem rá, miért. Igaz, nem is kutattam. Egy rövid kudarc, aztán a múlté. Eggyel több megfejthetetlen rejtély. Az ember rájön, hogy sohasem fejti meg magát igazán. Na, bumm. Csinálom a gyógyszereket, de a javuk csak szimptómát tüntet el. Hormonzavar, és ki tudja, miért. Még azt sem tudjuk, mitől van magas vérnyomás. Az is csak tünet, kezelni kell.” „De én nem merek most találkozni veled, Rudi, nem érted, mit mondok, én most szeretlek, mint eddig, és ha megint történne valami, az nagyon rossz lenne,
