Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 4. szám - András Sándor: Viszonyok

16

Űj DUNATÁJ • 2008. DECEMBER

András Sándor

VISZONYOK

(.Részlet egy készülő regényből)

„Terikém, mi a baj?” nézett a férfi az ágy szélén ülő asszonyra.

„Nem tudom” nézett az maga elé a szőnyegre. „Nem értem.” Megrázta a fejét, még mindig maga elé nézve, nem a férfire. Csak bugyi volt rajta, úgy ült az ágy szélén. Előre hajolt és harisnyáját lassan húzta fel kinyújtott bal lábára, két kézzel igazgatta, aztán a jobbra, a combjáig. „Nem”, rázta meg ismét a fejét. Felállt, úgy húzta magára a harisnyanadrág felső részét, nem akar rám nézni, figyelte a férfi, mi baja?

„Lennél szíves.”

„Jaj, Rudi, hagyjál. Nem tudom, mi van. Valami zavar.” Hallgatott. „Zavar, érted?” Melle még mindig pucér volt, a férfi, aki már magára rántotta a nadrágját, szíját csatolva nézte, mi baja? szép

„Előfordul.”

„Nem fordul elő”, mondta az asszony határozottanm. „Ez komoly, érzem. Tudom.”

Tovább öltözködött.

Amikor elkészült, kényszeredetten rámosolygott a férfire:

„Ne haragudj, de most menjünk.”

Az autóban se beszéltek. A férfi dühös is volt, érteden is. Csak amikor megállt a fák alatti parkolóban, ahol az asszony szokta hagyni a maga kocsiját, mondta: „Nem értem, mi van veled. Hívjál.”

Aztán visszament a laboratóriumba.

Két nap múlva hívta az asszony.

„Van egy kis időd?”

„Na végre. Nem akartalak zavarni.”

„Most se tudom, mi volt, Rudi. Valami történt, nem tudom, mi, nem tudom, miért, miért éppen akkor, megdermedtem, eltávolodtam tőled, nem is én, a testem, és azt hiszem, most is úgy vagyok.

„Azt hiszed.”

„Érzem. Próbáltam rájönni, mi van, azért is nem -hívatalak korábban, mintha a testem meg én nem ugyanegy lennénk, ami marhaság, és mégis, ha eszembe jutsz, úgy, amióta együtt, amikor hozzád érnék, amikor képzelem, hogy megérintesz, visszariadok, mintha összerándulna a testem, érted, a testem, nem én, a testem. Micsoda mar