Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Töttős Gábor: Babits Mihály szőlős-boros motívumai és jelképei
100 Űj DüNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER egymásnak szinonimái. Ma is megvan a tanya előtti kőasztal, amely Illyést hasonló beszerzésére ösztönözte. Ide került a záporfogóban talált „bájos kis sün”, s innét 1913- ban A gólyakalifa oldalaira - már jelképesen „A nagy malomkőasztalon produkálta magát a csöpp állat, a mélységből a magasság kelepcéjébe jutva” Két év múlva a Kártyavárban is ott találjuk a jelenetet... A szőlő maga a szüntelen küzdelem szimbóluma már a kezdetektől. Az 1904-es Vile potabisban megjelenő filoxéra kapcsán - amely a Halálfiaiban Cenci alakjával konok teremtő harc tárgyává magasztosul majd - itt még a sorsát legyűrő akarat diadalát énekli. „Kertem bizony már járta féreg / pár tán még most is benne rág: / de rohadjon a régi kéreg: / adott új vesszőt - új világ! / új vesszőt, mely bár fája vérez / lombja rozsdátalan kihajt; / új vesszőt, amely meg sem érez / most semmi férget, semmi bajt!” Ennek szerényebb bora ad „erőt új kapaharchoz / veletek, gyűvötény, tarack”, melyről az apró szulák s a tarackbúza népies gyomnevét aligha csak hallomásból ismerő ’kapaharcos’ szól. Tíz év múlva már maga a szőlő, sőt szőlőszem telik meg új tartalommal. A Magamról I. Nel mezzo... 1914 nyári költeménye egyszerre alkotói és nyomasztó társadalmi életérzés: „csöpp szőlőszemnek születtem”, „Hány rossz madár vas-csőre vitt felettem”, „Rossz végzet tölté fürtömet tömötté, / mert szomszéd szemek szögleteszömökké / nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem, // s nemes-rohadni napmagányt szerettem.” Az alkotó jelképévé válik az őszike, amely a szekszárdi szőlők kedves tücsök lakója a szemek tarkulásától a szüretig. Előbb Az őszi tücsökhöz 1906-1907-es soraiban valóságos költői hitvallás: „A te zenéd a csöndnek része immár / és mint a szférák, titkon muzsikál: / Az hallja csak, aki magába száll.” Majd a Szerenád vallomásában „Cirpel most az őszike / szeles őszidőben”, „hosszú volt a bujdosás / teljes esztendőben”, s verszárásként „szomorú a bujdosás / ezer esztendőn át, / ezer évig élek én / s mindig, mindig sírok én / az egész időn át.” Igaz, ez még csupán romantikus, szecessziós szerepjáték, de nem csak a képzelet szüleménye, gondoljunk a Sugár fogarasi szerelmi élményére. Babits számára konkrét élményből is fakad a szexualitás és a szőlő kapcsolata, ahogy arról - túl a füge jelképén - meglepő szenvedéllyel vall a Gyümölcsbe harapva... 1933 nyarán: „szőllőhegyünkön, a présház mögött, ahol / a hegy miatt a tető szinte földig ér. / Mennyit ültem töredezett fazsindelyén / kamasz-koromban, ház mögött és hegy előtt” (...) „föntebb énelőttem a hegyen / napszámoslányok hajladoztak; meztelen / lábszáraikat combig láttam”. (Anélkül, hogy viselettörténetbe bonyolódnánk, sejthetjük, mennyivel több ez a leírtnál...) így természetes, hogy „Tömött Bartina gömbölyű farát / hetykén már
