Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Töttős Gábor: Babits Mihály szőlős-boros motívumai és jelképei
Töttős Gábor • Babits Mihály szőlős-boros motívumai és jelképei 101 lila égbe tolja távol: / Ballag előttünk a munkáscsalád - / utói a nagylány, vállán rengő kapával.” A konkrét képzet e pontjáról indul az alcímében jelzett Fantázia (1906 január-február), amely a Pár is című versben egyedül így teszi érthetővé a hasonlat- és metaforasort: „S ez ama szőlőkért, melyben aszott anyja annyi bornak, / melytől egy világrész annyi nemzedéke dőlt mámornak. / Ez a drága trágya dombja, melynek nemes erjedése / elég, hogy egy kontinensnek talaját átássa-vésse.” Hogy a fantázia meddig terjed, annak nyomait ott találjuk 1913-ban A gólyakalifában. „Istenem, rávett a nenne, nem is volt nagyon nehéz, hogy utazzam vele haza. A szép dunántúli dombok között, melyeknek szelíd gömbölyűsége egy ártatlan leány kebleit juttatja eszünkbe - a szelíd bor emlői ezek a szelíd dombok, s a nyájas szőlő rézsútos sorai hálózzák be, mint a finom bőrt a pórusok - a gyönyörű Völgységen át, melyet Vörösmarty, apáink költője megénekelt, Vörösmarty és Garay, és ahol Petőfi is utazott hajdan a négyökrös szekéren, a szép Erzsiké mellett.” Nem puszta érdekesség tudnunk, hogy az időközben özvegy Török Józsefnévé lett Sass Erzsikével akár még 1918-ban is találkozhatott, hiszen szülői házától alig párszáz méternyire lakott... A mondott esztendő azonban a szőlőt, mint növényt új szimbólumba sodorja az őszirózsás forradalom idején írott Az első pillanatban gondolatai között. „Ha valaki azt mondta volna - mint ahogy a mesében mondja a fogoly királyfinak a varázsló király: »Szárítsd föl ma éjjel ezt a nagy mocsarat, építs a helyére gyönyörű palotát aranytetővel, száz meg száz szobával, bútorozd be királyok lakásához illően, ültess melléje gyönyörű kertet, magas fasorokat, köröskörül búza teremjen, szőlők zöldelljenek...«(...) aligha akadt volna köztünk, aki ne éppoly csüggedt szívvel hallotta volna e nehéz feltételt, mint a mesebeli királyfi a varázsló király lehetetlen parancsát. De a királyfinak segített az egész természet, a föld erői megindultak és betemették a mocsárt, a kövek maguktól ugráltak egymásra palotaformára, a búza felszökött a földből mint a nyíl, a szőlő kanyarogva eredt neki, mint egy kígyó. Valahogy így volt a magyar forradalommal is. Minden magától ment, szinte anélkül, hogy az emberek akarták vagy csinálták volna...” Igen jellemző, hogy a következő változás emlékét, jelképét - igaz, 1932 februárjából visszatekintve - már egészen más növény hordozza a Tavaszi szélben: „nemsokára proletár / zászlóit emeli a gyom, / mindent elöntve, mint király / csarnokát a forradalom”. Pedig egyszer már - az 1929-es magyar könyv ünnepén - úgy látszott, hogy megbékél a jelkép mögötti valóság ellentmondásával: „Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az se; / s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se: / de a gaz is trágya, ne bánjátok azt se!”
