Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Töttős Gábor: Babits Mihály szőlős-boros motívumai és jelképei
Töttős Gábor • Babits Mihály szőlős-boros motívumai és jelképei 99 Töttős Gábor BABITS MIHÁLY SZŐLŐS-BOROS MOTÍVUMAI ÉS JELKÉPEI Magyar költőt szőlőhöz és főleg borhoz kapcsolni Balassi óta szinte közhely: Csokonaitól az életében részeg talán egyszer sem volt Petőfin át, a bűvös igét - „Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze” - kimondó Adyig minden poétánk úgy van ezzel, mint Garay versében „az obsitos baka”, aki „Ámbár lovon soh’sem volt éltében jó maga: / De annyit emlegette és annyiszor lovát, / Hogy végre is huszárnak kellett hinni magát.” Aki költő, annak innia kell, hiszen ebből nyer ihletet fennkölt gondolataihoz, ebbe fojtja bánatát, ez tetézi örömét, tartja karban kedélyvilágát. Kétségtelenül sokan tekintették a szőlőt jelképnek, a bort ösztönző erőnek, de igen kevesen akadtak, akik a szőlőbirtoklás és -művelés valóságába születtek, s ebből következően a borhoz nem titkos élvezeti cikként jutottak, hanem családi hagyományból vele éltek, benne nem a mámort keresték, hanem az egészséges életvitel zálogát látták. Babits ilyen volt, már csak a családi előzmények miatt is. Dédatyja, aki orvosként megalkotta a szekszárdi kórház első szabályzatát, ebben részletesen leírja, kinek, mikor, milyen bort kell adni. Ő mint a család nagy szőlőbirtok-vásárlója eredeti szakmáját, a kádárságot is gyakorolta - a Vörösmartyval hozzá látogató Perczel Mór tanúsága szerint - arra is példát mutatott, hogy a pincében vagy a szőlőben dolgoznia egyetlen családtagnak sem lehet terhes, hanem inkább természetes. A későbbi költő ebben és a Kelemen-ágról hasonlóan öröklődő szellemben nő bele a szőlőtulajdonos tevékeny szerepkörébe. Gyermekként Cenci néni cekkerét viszi a szurdikon át, kicsiny puttonyt kap szüretre; ifjúként a takarékos nagymama mellett a „kapaharc” próbáját ismeri meg, a vincellérek és az idősebb férfi rokonok mozdulatait kémlelve a szüret és borkészítés-kezelés teendőit. Finom megfigyeléseit sorra-rendre megtaláljuk verseiben, fordításaiban, szépírói termésében és értekező prózájában egyaránt. Amikor azonban műveibe emeli a tapasztalatot, követnie vagy meghaladnia kell a motívumhagyományt, amely a görög-római és keresztény mitológia, a magyar és világirodalom bensővé vált ismeretéből fakad. Mindehhez járulnak személyes érzései, belső jelképei és asszociációi, melyek egy része persze meglepő, más része viszont kézenfekvőén természetes, a jelképi szintre emelkedve pedig az alkotó egyedi jellegzetessége. Érdemes ennek néhány réteget fölfejtenünk és bemutatnunk. A szőlőbirtokosság tudata, ősökhöz, gyökerekhez kapcsolódó jellege legszebben a Nyugatban 1938-ban megjelent Szekszárdi kadarka gondolataiban tárul elénk, de ez már végsőnek szánt összegzés, amelyben a családi birtok és történelmi ország
