Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Vasy Géza: Illyés Gyula az ezredfordulón
Vasy Géza • Illyés Gyula az ezredfordulón 17 társadalmi kérdések közvetlenebb tárgyalásától is. Csak a nyolcvanas években váltak támogatott alkotókká, amikor a hivatalos irodalompolitika már egyértelműen jobbnak látta, hogyha a közvetlenebbül társadalomkritikus irodalom helyett az „elefántcsonttorony” addig elutasított lakói kapnak nagyobb szerepet, valamint az ekkortájt színre lépő, ezoterikusakban politizáló vagy „semleges” posztmodernek. A kilencvenes években még olyan ostobaság is elhangzott, hogy a József Attila-díjat nevezzék el másról, mert a névadó kommunista volt. Az se sokkal bölcsebb álláspont, amely részben a bolsevik irodalompolitikára emlékezve, részben a posztmodern álláspontot magáévá téve korszerűtlennek tartja a társadalmi kérdéseket is napirenden tartó, képviseleti irodalmat. Ugyanakkor, aki csak vagy elsősorban létfilozófiai kérdésekkel foglalkozik, azt soha nem nevezték egyoldalúnak sem ők, sem a mai, az irodalom nemzeti, társadalmi küldetését fel nem adó irodalmárok. Sok furcsaság van ebben az olyan, amilyen magyar demokráciában. Magukat gondolkodónak, értelmiséginek valló emberek elő akarják írni, hogy az irodalomnak mivel szabad foglalkoznia és milyen szemlélettel ahhoz, hogy értéket hozhasson létre. Pedig az irodalom szabadsága nem ismer határokat. Nincs olyan tárgykör, nincs olyan téma, amit egy tehetséges ember ne tudna jól megírni. Az utóbbi években lelkesedni illett, hogy elfogadott témává vált az azonos neműek szerelme. Miért nem lehet egyenrangú téma, hogy ismét három millió koldusszegény ember él ebben az országban? S most nincs olyan Amerika, ahová másfél milliónyian kitántoroghatnának. De nincs olyan író-szerep sem, amelyet végérvényesen a lezárult múltba utasíthatnánk. Az író szabadsága mégis korlátozott. Adott a személyisége, írói alkata, s adott a kor, amelyben él. Ezek befolyásolják, hogy mikor, mit, hogyan tud megírni. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy az olvasó nemcsak konzervatív, hanem nyitott is. Tehát nem fordul el attól az irodalomtól, amely nem nevezhető posztmodernnek. Nem hagyja magát csak a divat által irányítatni. A posztmodern híve képes rácsodálkozni konzervatívnak kikiáltott alkotásokra, például Illyés Gyula műveire is. Különben is: hol van már a posztmodern, mint irányzat? A 21. század már csak a történetéről fog szólni. Eredményeiről és kártevéseiről. Illyés Gyula tehát nemcsak abban az értelemben nemzeti költő, hogy a sorskérdések írói szemléletének középpontjában állnak, hanem abban is, hogy a modern személyiség gondjaival - és engedtessék meg: örömeivel is - szembenéz. Miért volna a kettő eleve független egymástól? Ritkán szokás szót ejteni feledhetetlen szerelmes verseiről. Az elmúlás, a halál gondolatköre igen korán megjelent költészetében, az említett Kézfogások anyagában pedig már kiiktathatatlanul jelen van. Műfajilag és
