Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Patonai Ágnes: Nascuntur poetae, fiunt oratores
80 Új Dunatáj • 2007. március belesűrítik a Hétköznapokról szóló beszédbe. Ez akkor tűnik fel leginkább, ha az első bírálat elemeinek (nem túl meglepő) ismétlődéseit, variánsait vesszük szemügyre. Tóth Lőrinc a negatívumokat nem köti kizárólag a francia romantikához, sőt, inkább olyan dicséretként olvasható az erre való utalás, amely épp a nagy távolságok időnkénti áthidalásáról szól: „a szerző főérdeme (...) a helyzetek s képek érdekes és hatásos eredetiségében, ragyogó képzelődésében, fényes leíró tehetségében áll, mely ha vad szenvedélyeket fest, Bug Jargal szerzőjére, ha a pusztai képeket, szélvészt, az alföldi tanyákat, a mocsár virágait írja le, Washington Irvingre, ha egészséges humor terére szökken át, gyakran Bozra emlékeztet, mikkel azonban nem akarom mondani, hogy a szerző még akár Hugo, akár Irving, akár Boz volna.” (Kiemelés tőlem.) Az irodalmi minták ettől eltérő módon öröklődnek át a Hétköznapokról szóló narratívákba: abszolút hangsúlyossá válik Hugo és Sue, hosszas összehasonlítások alapjait képezik. Már Beöthy Zsolt emlékbeszédében is azt olvashatjuk, hogy „Kecskeméten írt történeti drámája, a Zsidó fiú, s első regénye, a Hétköznapok, még mind ebben a rikító, pokoli iszonyatokkal teljes képzetkörben mozognak. Scott Walternek nem sok nyoma van bennök; de annál több Hugo Victornak és Sue Eugénnek.”27 Dickens a humor kapcsán rendszeresen előkerül, aminek gyakran ellentmondanak azok a részek, ahol Jókai humorát a népiességhez kötik. Tóth Lőrinc nem említ hazai irodalmi mintát, de a későbbi bírálók hamar kitöltik ezt a hézagot. Az elsők között Péterfy Jenő, aki Jósika Miklós hatását véli felfedezni a fiatal Jókainál. A későbbiekben Kuthy Lajos, Nagy Ignác, a keleti témával kapcsolatban pedig Vajda Péter neve kerül a „hatások” vagy „minták” címszavak alá. Az első kritika egyik sarkalatos pontja a „nyerseség humorban és nyelvben”, ezzel együtt pedig azoknak a mondatoknak néhány példája, „melyek igen kellemetlenül hatnak”. A példák között szerepel a híres töltöttkáposztás mondat is. Míg ezt Tóth Lőrinc valószínűleg az irodalmon kívüliség alapján ítélte el, a korabeli normarendszer érvényesítésével, addig Sőtér István monográfiájában ez a mondat szintén elítéltetik, ki is egészül újabb példával, de ugyancsak a romantika számlájára írva: „A Hétköznapok realista elemeivel szemben a romantikát meglepő módon épp az a fanyar keverékhang képviseli, melynek pátoszból és gúnyból összeszőtt hatásait oly jól ismerjük Heine óta. „Szép vagy te, oh termőfölde a töltöttkáposztának - Magyarország!” A humoros pátosz, mely ilyen mondatokat írat le vele, mint: „Szeretlek is én téged, mint a szilvás derelyét; de ezzel nem mondom, mintha szeretnélek megenni, oh hazám!”... - később átadja helyét az igazi, finom és tartózkodó humornak, az ő utánozhatatlan derűjének, mely nem fölényes romantikus póz többé, hanem egy kiegyensúlyozott életszemlélet hangja.” Sőtér szerint tehát Jókai később megszabadult „a collegium illy durvácska emlékeiből” (vagyis a túlzó romantikától),
