Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Patonai Ágnes: Nascuntur poetae, fiunt oratores
78 Új Dunatáj • 2007. március zárólagos jellegéből Igaz, ez az ifjúkori arckép „a karikatúra hatását keltheti a mai olvasóban”. A későbbi művekkel való összevetés16 egyszerre növeli és csökkenti az első mű jelentőségét: általában az Egy magyar nábob előképeként szerepel. Ezt a státuszt Zsigmond Ferenc monográfiájában még hosszas fejtegetés igyekszik alátámasztani,17 később azonban a szereplők „alakváltozásaira”, ezzel összefüggésben pedig a Jókaiéletművet egyetlen regényként való olvasás eszközévé redukálódik. Zsigmond Ferenc szerint Jókai (az Egy magyar nábobban és a Kárpáthy Zoltánban megjelenő) „legnagyobb szabású írói koncepciójának csírái már legelső regényében, a Hétköznapokban benne rejlenek”. A regény ezen kívül is „egész sorát mutatja azoknak a fejlődésképes csíráknak, melyek később Jókai költészetének legsajátosabb szépségeiként fognak kibontakozni”, illetve Jókai eredeti (arc)vonásai közül „egyiket-másikat már a szabadságharc előtti művekben is láthatjuk elő-előbújni, mint félénk tavaszi rügyeket”. Az ide kapcsolódó kép tehát a kifejlődés, egy növény, csíra növekedésének képe. Ez a természeti metafora, és az a tény, hogy a Jókai-életmű csúcsaként (vagyis a fennsík kezdeteként)18 kijelölt mű kapcsán említtetik a Hétköznapok, az elismerő értékeléshez szolgálnak adalékul. Az elutasító oldalt az a narráció jelenti, amelyben Jókai minden „tévedése”, rosszul sikerült írása visszatérés a kezdetekhez, a Hétköznapok kliséinek megismétlése. Ezzel együtt pedig örvendezés afelett, hogy egyes későbbi műveiben „milyen messze van már Jókai a Hétköznapoktól’’, vagy hogy „az öreg Kárpáthy láttán (...) azon csodálkozhat az irodalomtörténész, hogy Dömsödi Góliáth Jánostól idáig emelkedett Jókai”19. Nagy Miklós ilyetén kijelentései később szelídebbé válnak: a dilógia kapcsán azt írja, hogy „A korábbi hazai társadalmi epikához képest nagy újítása a szerzőnek, hogy az elbeszélést (műszóval plot, szüzsé) két, még alig kanonizált műfaji változatra, az anekdotára és az életképre (zsánerképre) alapozza. Poétikai, narratológiai szempontból itt mutatkozik meg az eltérés a Hétköznapoktól is.” A „Túl a nyers hatásvadászaton, a mesterkélt világfájdalmon; első nagyobb kompozíciójában mutatkozik olyan jellegzetes eszme, alak, helyzet, írói eszköz, amelyekhez a későbbi esztendőben is vissza-visszanyúl” megállapítás már pozitív ítéletként értelmezhető.20 Amikor a Hétköznapokról önmagában mondanak ítéletet, kiderül, hogy „kétségtelenül rossz regény, sőt, nem is regény, összetákolt valami”21, de a negatív kicsengésű kritikai megjegyzések után enyhítésül és ellentmondásosan az „oroszlánkörmök” és az éppen „az irodalom porondjára lépett teljes fegyverzetű bajnok” képének felidézése következik. Nagy Miklós későbbi monográfiájában a Hétköznapoknak is vannak előképei: „Az első »beszélyekben« meg a Hétköznapokban igazságos bosszúvágytól
