Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Boronkai Dóra: A dialógus retorikája
BORONKAI Dóra • A DIALÓGUS RETORIKÁJA 45 A mentális lexikon aktiválása során gyakran kerülnek olyan szervetlen közbeékelések a spontán beszédszövegbe, melyek a makro-és mikrotervezés összehangoltságának pillanatnyi zavaráról tanúskodnak. Ezek a szerkezetek az élőbeszédben folyamatosan jelen vannak, okuk a „bonyolult gondolatfolyam egyes részeinek előretörése az aktuális formai megvalósításban.” (Gósy 1999: 46). A közbeékelések általában látszólag funkciótlanok, vagy a kivitelezés során elkövetett tartalmi és formai hibák ösztönös korrigálását szolgálják, s így hozzájárulnak a spontán beszéd „rejtjelszerű” jellegének kialakításához. A drámai dialógus kötött szövegében az ehhez hasonló közbevetéseknek tudatosan tervezett helye és szerepe van, mely szoros összefüggést mutat az együttműködési alapelvekhez (Grice 1975/1997) való igazodás szándékával. A konverzációs maximákon alapuló homlokzatóvó stratégiák fő célja a beszélő és a hallgató által mutatott homlokzattal (Goffman 1967/1990) való összhang megteremtése és fenntartása. A közbevetésekben megjelenő homlokzatfenyegető aktusok (Brown-Levinson 1978/1990) veszélyeztethetik mindkét fél negatív (távolító) és pozitív (közelítő) homlokzatát, az olyan negatív udvariassági stratégiák pedig, mint a hazugság, a gúny vagy az irónia a minőségi alapelv követését hagyják figyelmen kívül. A drámai dialógusban a közbevetések általában a homlokzatóvás célját, a beszélő pozitív homlokzatának megőrzését és az alapelvek enyhítését szolgálják. A mennyiségi, a relevancia és a modor alapelvének kötelező érvényét csak néhány esetben enyhítik a különböző bevezető szók vagy módosítószók formájában megjelenő közbevetések. A mennyiségi maxima enyhítésének célja annak jelzése, hogy a beszélő megnyilatkozása nem tartalmazza a megértéshez szükséges, kellő mennyiségű információt, vagy ennek ellentéte, a bőbeszédűség és információhalmozás miatti mentegetőzés (lényegében, egyszóval, röviden, nagyjából, körülbelül, alapjában véve, hozzávetőlegesen, végülis). A relevancia elvének enyhítése szorosan összefügg a dialógusok fő szemantikai jellemzőjével, az izotópiatörés2 gyakoriságával és a témaváltások miatti szabadkozással (most jut eszembe, nem érdemes erről beszélni, nem is mondtam még). A megnyilatkozás nyelvi megformálására vonatkozó modor maximájának enyhítésére a kétértelműség, a zavaros, homályos fogalmazás és a rendezetlen szerkesztés miatt van szükség. A vizsgált drámai dialógusokban előforduló közbevetések udvariassági funkciójuk miatt leggyakrabban a minőségi alapelv enyhítését szolgálták, és a közölt információ igazságtartalmára vonatkoztak. A beszélő akkor használta ezeket a szerkezeteket, ha megnyilatkozására vonatkozóan nem rendelkezett kellő evidenciával, és ezt implicit formában kívánta hallgatója tudomására hozni (valami, talán, én nem tudom, nem is tudom, azt hiszem/hittem, azt mondják, esetleg, szerintem, tudom is én, nem biztos,
