Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1. szám - Boronkai Dóra: A dialógus retorikája

46

Üj Dunatáj • 2007. március

voltaképpen, mintha). A közbevetések a maxima erősítésével a beszélő birtokában lévő információ bizonyosságának kiemelését szolgálták (biztosan, az biztos, bizony, bizonyára, isten bizony, igazán). A társalgási alapelvekhez való alkalmazkodás intenciója leggyakrabban már a megnyilatkozás elején érvényesült, ezért a minőségre vonatkozó közbevetések beszerkesztésének leggyakoribb módja a prepozicionális (23), legritkább pedig a hátravetett, a tartalmas részt követő szerkesztési sorrend volt (24). A szekvenciák ötödében jelentkezett a beszédtervezés és beszédkivitelezés paradoxonét (Gósy 1998) imitáló interpozicionális szerkesztés (25), mely a gondolathatáron, a tematikus és Tematikus egységek váltásánál spontán módon elhelyezett fordulattal a drámai dialógusnak rögtönzött jelleget kölcsönzött. A második leggyakoribb enyhítési mód a modor maximájára vonatkozó szerkezetekben fordult elő, melyek leggyakrabban inter (26)- és posztpozicionális (27) helyzetben jelentkeztek.

(23) Én nem tudom, de lmrus azt mondta, hogy egy bizonyos ügyben... (Szakonyi 1976a: 161)

(24) Valaki rámászott a másik idegeire, az biztos... (Szakonyi 1976a: 154)

(25) Valaki mesélte nekem, vagy a tévében láttam, már nem is tudom, hogy a Bahama-szigeteknélgyönyörű korallzátonyok vannak! (Szakonyi 1976a: 184)

(26) ... soha nem felejtem el azt a gesztust,... Az ilyesmi örök időkre emlék... mélységes... hogy is mondjam... Egy gesztus, ami elkísér... (Szakonyi 1976a: 121)

(27) Mit is mondtak neked a telefonba? Hogy a maga hisztis nővére, vagy hogy is fejezték ki magukat? (Szakonyi 1976a: 127)

A közbevetések legjellemzőbb grammatikai kifejezőeszközei a módosítószók voltak, melyek gyakoriságának oka a replikákat összekapcsoló funkcióban, az expresszivitásban, a közvetlen kapcsolat és a spontaneitás (Nyikolajeva 1985) kifejezésében, valamint a modális funkcióváltásokban kereshető.

A módosítószók funkcionális csoportosítása (Kugler 2003) a beszélői viszonyulás kifejezése alapján történik. Az evidenciális módosítószók megadják a beszélő evidenciájának forrását, mely lehet a látás (szemlátomást) vagy a közös valóságismeret is (köztudottan). A módosítószók között gyakori a metaforizáció jelensége. A társalgási nyelv egyik fő jellemzője az evidenciális módosítószók gyakori előfordulása (elvileg, tényleg, állítólag), mely szoros összefüggést mutat a valószínűség és a bizonyosság kérdésével, vagyis a relevancia maximájával. Az evidenciális kategóriába tartozik a beszélt nyelv leggyakoribb módosítószava, a tényleg, melynek sok esetben nem a modális értéke, hanem a társalgás irányításában betöltött konverzációs funkció-