Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Vasy Géza: Illyés Gyula és az ő "megbocsáthatatlan bűnei" (tanulmány)
76 Új Dunatáj • 2007. december Vasy Géza ILLYÉS GYULA ÉS AZ Ö„MEGBOCSÁTHATATLAN BŰNEI" „Eddig azt hittem, Babitsot érte a legtöbb mocsok ebben az országban. Úgy van. De már versenytársa vagyok, s elszorul szívem az undortól, hogy elébe fogok vágni. Mert én nem bírom.” Naplójegyzetek, 1960. január 4. Minden támadás, vád, mocsok része a fogadtatástörténetnek. A múló időnek azonban rendszerint jótékony, békítő, feledtető hatása szokott lenni. A kevésbé jelentős alkotók művei félhomályba kerülnek, s ezzel együtt vélt vagy valós vétkeik is jelentéktelenné válnak, megbocsátásra érdemesebbnek mutatkoznak. Kiemelkedő rangú szerzők esetében bonyolultabb jelenkoruk és az utókor ítélkezése is. Az ifjú József Attila Babits elleni példátlan fellépését évekkel később maga is megbánta, idővel Babits is megbocsátotta, az utókor mégis megértőbben tárgyalta József Attila kritikáját és versét, mint Babits reflektálását. Talán csak manapság jött el az idő a szenvedélymentes elemzésre. A feledhető költői teljesítményt nyújtó Pákozdy Ferenc azáltal vált „halhatatlanná”, hogy az illegális kommunista párt utasítására, és akkori meggyőződését követve ledorongoló kritikát írt a Külvárosi éj című kötetről. Tettét később ő is megbánta, de az irodalomtörténet-írás is megértőnek mutatkozott, hiszen „parancsra cselekedett”, s ez inkább az illegális pártot jellemzi, mint őt magát. Illyés Gyulának azonban sokan ma is kevésbé hajlandók megbocsátani kritikáját ugyanerről a kötetről a Nyugatban, s még kevésbé Németh László korábbi írását, pedig ezek egyáltalán nem kirívó tételei a korabeli fogadtatásnak. József Attila és Illyés Gyula kapcsolata pedig egyelőre lezárhatatlan és feloldhatatlan kérdéskörnek mutatkozik. Nem annyira az irodalomtörténet-írás, az életrajzi kutatás a ludas ebben, hanem - a tudománnyal szinte semmit sem törődve - a szájhagyomány makacs továbbélése a közvéleményben, amelyet a közírás különböző formái, a média, olykor még szépirodalmi jellegű művek is lelkesen terjesztenek. Igaznak fogadva el Illyés Gyulának a mottóban idézett, s többször is megfogalmazott naplójegyzetét, s figyelembe véve az életmű jelentőségét és terjedelmét, a fogadtatástörténet monografikus téma, s azon belül is több fejezetnek kellene tárgyalnia a bírálatot messze túllépő támadásokat. Ha ez utóbbiakat próbáljuk csoportosítani, akkor három nagy vonulat bontakozik ki, s mindegyik élőnek bizonyul ma is. Elsőként említendő, mert a legismertebb, s a közvéleményt már középiskolásként is foglalkoztatja a József Attila—Illyés Gyula kapcsolat története és jellege. A máso
