Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Payer Imre: A világlíra hatása József Attila és Illyés Gyula költészetében
Payer Imre • Tanulmány 63 inkább a vallással, joggal, morállal). Antropologikus jellege van annak az értékőrző mentalitásnak is, amelyben Illyés egyébként teljes mértékben osztozik Babits Mihály meggyőződésével. A fiatalkori avantgárddal való találkozás élménye ezért távolítódik nála, s közeledik a klasszikus hagyományok irányába. Például érzékeli, hogy a szürrealizmus poétikája szembefordul a hagyományos szubjektum-felfogással, mintegy sokkal inkább a hagyományos értelemben felfogott szubjektumon kívüli erőknek szolgáltatja ki az alkotást, s Illyés viszont éppen ezzel a beállítottsággal látszik szembefordulni az avantgárddal való szakítása után, minderre Béládi Miklós is felhívta a figyelmet Érintkezési pontok című tanulmánykötetében. Ezzel a költészeti eszményével kapcsolatos, hogy később számos alkalommal idézett korábbi magyar verseket, előszeretettel használt régies beszédmódot és írt olyan hagyományos műfajokban, mint óda, elégia, gyász-ének vagy akár ditirambus - amint arra Szegedy Maszák Mihály is utalt Illyés és a francia irodalom viszonyárólk írét tanulmányában. Már ami az asmbivalens viszony negatív oldalt illeti, megjegyzendő, hogy például Ingyen lakoma című kötetében Illyés Gyula több tanulmányában berzenkedik a francia hatás ellen. Az ellenállás egyik oka magának a francia nyelvnek, mondhatni, szelleme. Illyés Gyula nagyon eltérőnek látja a magyar és a francia nyelv világalkotásának mikéntjét, s mindez, hiszen költészetről van szó, rendkívüli fontosságot kap. „Nyelvünk letéteményese, hiába mosolygunk rajta, egy eszményi juhászszámadó, aki a Hortobágy közepén állva nézi a sík világot, s ad nevet a jelenségeknek. A francia nyelv ilyen eszményi alkotója egy könyvtárszobában sétál ókori grammatikusok és filozófusok műveinek erdejében, s a szavak neki nem tapintható tárgyat idéznek föl, hanem egy bekezdést egy könyvben. 150. (Éluard) Illyés Gyula a műfordítást a kis népek ügyének tekintette elsősorban saját nemzeti identitásuk kialakítása végett. A francia nyelv túl elvont természetű a számára. Egy másik hasonlatában a feketekávéhoz hasonlítja a francia nyelvet, szemben a magyarral, amely inkább jó vaskos ételekhez hasonlít. A szürrealizmus Illyésre tett hatását legkonkrétabban poétikai hatásként érdemes vizsgálni, még hozzá a hasonlat alakzatában. A szürrealista metafora éles és hirtelen síkváltást, olyan ellentmondást rejt magában, amely lehetetlenné teszi, hogy az olvasó maga előtt látott képként fogja fel a szavakat. Kétségtelen, hogy Illyés Gyula költeményeiben erre az eljárásra alig akad példa. Műfordításai eszménye szerint szinte megszelídíti az avantgárd verseket. Mint szerkesztő, ugyanennek az eszménynek alapján szerepel A francia irodalom kincsesháza című összeállításában Apollinaireválogatása. Apollinaire az avantgárd és - mondjuk - a szimbolista vers határán áll. A korai rajnai dalok, a rosszul szeretett szerető éneke, a Mirabeau híd... ilyen hagyomá
