Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Payer Imre: A világlíra hatása József Attila és Illyés Gyula költészetében
64 ÜJ DUNATÁJ • 2007. DECEMBER nyosabb poétika szerint születtek. Aztán kezdeményezője lesz a francia avantgárdnak. Amikor Illyés beveszi az antológiába, Radnóti és Vas éppen magyarra fordítják, valamiféle megszelídített, klasszicizáló modernség szellemében. A költészettörténeti korszakváltáson átesett magyar líra jelenének horizontjából tekintve elmondhatjuk, feltűnő, hogy nemigen akadnak követői ennek a nyelvi magatartásnak. Mindez a világlíra hatásának mikéntjével is összefügghet. Vállalva a torzképrajzolás veszélyét a jelen felől úgy tűnhet, Illyés Gyula elment a saját halhatatlansága mellett. Rosszul döntött. Ezen azt lehet érteni, hogy éppen azokat a poétikai eljárásokat (defiguráció, montázstechnika, stb.) vetette el, amelyek manapság inkább életben, vagyis a jelen felől megszólíthatóbbnak tartanák a költészetét, amelyekkel egy Kassákétól eltérő irányba vihette volna tovább a közköltészet beszédmódjának hagyományát, s mintegy rövidtávra berendezkedve, azokból építkezett, amelyek bár a harmincas évektől a hetvenesekig előtérben voltak, (egységes szubjektum, tájleíró líra, stb.), a mai én- és lírakép számára már avultan konvencionálissá váltak). Nem az alkotások értékét, hanem inkább az értelmezői kritériumok figyelemfelhívó szempontjából, elmondható, hogy a neovantgárd és posztmosdern fordulat után éppen azok az eljárások keltették fel az interpretálok figyelmét, amelyekkel Illyés Gyula- egyébként tudatosan - később nem élt műveinek megformálásakor. Hiszen már a 80-as évek közepén betöltetlen maradt az „igaz” válaszokat adó „felelő” költő szerepe, meggyengült a képviseleti irodalom szociális kódjaira alapozott várakozás. Az Illyés-líra beszédmódjának nemigen támadtak követői. Ez abból a szempontból is érthető, hogy Illyés a Lyotard-féle grand récit, nagy elbeszélés, az egységes és egyetemes jellegű világmagyarázat képviselője volt, s épp ez a fajta felfogás hullott darabjaira az úgynevezett posztmodern korban. Mindennek nem mond ellent, de némiképp árnyalja a képet Margócsy István éles szemű irodalomtörténészi megállapítása, miszerint éppen Illyés Gyula időskori költészte (Dőlt vitorla) vezet át az újabb magyar líra nyelvi magatartásához, éppen Illyésnél figyelhető meg, akár Pilinszkyhez, Nagy Lászlóhoz, juhászhoz, Weöreshez képest is a poétikai váltás, a metafizikai alapú szóköltészettől való távolodás, a mondatot alapegységként kezelő, a szót, mint mondatrészt tekintő poétika kialakítására való törekvés. Az irodalmi hagyományok erejét illetően elmondható, hogy Illyést három irodalmi irány is fogékonnyá tette. A Dokumentum folyóirat idején Kassák Lajos avantgárd nézetei hatottak rá indulásakor. Az ezt követő Munka-kör korszak elején viszont- ahogy azt Vas István írja le a Nehéz szerelemben - botrányosan, egy egész életre öszszekülönbözött a magyar történeti avantgárd „pápájával”. Tartósan mégis a népi irány vonzáskörébe került Illyés Gyula, az ebbe az irányba való fordulás jól megfigyelhető a
