Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Valachi Anna: Múzsaszerepben (tanulmány)

54

Űj DUNATÁJ • 2007. DECEMBER

Pestre? És ott hová, kihez?37 De a költő gondolkodásmódját valamelyest rekonstruálva, úgy tűnik: elvárta volna valamelyiküktől, hogy a kedvéért ezúttal vonattal utazzon haza. Ebből a gesztusból arra következtethetett volna, hogy van annyira fontos a többieknek, hogy áldozatot hozzanak érte, és tényleg nem betegnek, hanem közülük valónak, teljes értékű munkatársuknak tekintik, ahogyan bizonygatták. Szíve szerint talán éppen a munkakapcsolatot lehetetlenné tevő Bak doktor helyére pályázott a kocsiban.38 A visszautasítás azonban egyértelművé tette számára, hogy barátai végképp lemondtak róla. Elillant velük az utolsó esélye is annak, hogy az általuk hangoztatott ígéreteket, reménykeltő biztatásokat (köztük a Baumgarten-díj elnyerésére vonatkozó „biztos információkat”) komolyan vegye.

A halálra már korábban fölkészítette magát - és környezetét -, hiszen 1937 nyarától folyamatosan versekkel fizette „adósságait” azoknak, akiktől sokat kapott: Hatvány Bertalannak a „Költőnk és Kora’-1, Ignotus Pálnak a Könnyű, fehér ruhában címűt, Vágó Mártának a Hazámat szánta - de a lány nem fogadta el a gesztus értékű ajándékot.39 Illyéstől már így búcsúzott november 3-án a Siestában: „Meg fogok halni”.40 Legfeljebb a halál módjáról nem döntött még.

Arról viszont sok mindent elárulnak a verspárhuzamok.

Apja példáját - akinek időközben megbocsátott - ismétlési kényszer formájában tette magáévá: „Talán eltűnők hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”41 - pontosan úgy, ahogy a kámforrá vált József Áron annak idején egyik napról a másikra eltűnt családja köréből. De sokkal fontosabb lehetett a szimbolikus költőapa, Juhász Gyula példaértékű öngyilkossága. Búcsúztató szonettjének első variációja [Te öngyilkos...] tanúsága szerint a hír hallatán az első, ami eszébe jutott, a követendő példa volt: ennek tekintette ugyanis a költői apafigura végső tettét.42

Hogy mit fogott föl mindebből Kozmutza Flóra, és egyáltalán fölfedezte-e mestere, Szondi tanításainak szellemét József Attila életvitelében és költészetében, nem tudható. Erre vonatkozóan nem ad eligazítást az emlékirat. Az viszont sejthető, hogy márciustól - amikor már hetente háromszor találkoztak - föltehetően nemcsak vizsgáztatták egymást, irodalomról, filozófiáról, gyógypedagógiáról, pszichoanalízisről beszélgetve. Flóra olykor, valószínűleg laboratóriumi munkája részleteibe is beavatta a „szellemi mindenevő József Attilát. Például azon a június 27-i, meghitt vasárnap délutánon, amikor a Rózsadombon, a „képzelt ház” helyén, a még beépítetlen családi telken üldögélve a hűségről cserélték ki nézeteiket. Hogy miképp, arról Illyés Gyuláné visszaemlékezésében olvashatunk.

„A beszélgetés tartalma körülbelül ez volt: Az embert a »természete«, fantáziája, érdeklődése (vagy ahogy Szondi akkor foglalkozni kezdett ezzel: a génjei?) változa