Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Valachi Anna: Múzsaszerepben (tanulmány)
48 Üj ÜUNATÁJ • 2007. DECEMBER vánja a sorsát, mint korábban, hanem beteljesíteni a végzetét, életvezetési mintaként, amolyan sors-forgatókönyvként hasznosítva Szondi elméletét. A sorsanalitikus szerint „A szerelemben, a barátságban, a foglalkozásban, a betegségben és a halálnemben történő választások [...] az egyes ember sorsdöntő választásai nem tudatos elhatározások útján születnek. A választások ösztöncselekedetek, amiket a tudattalan ösztönös döntései irányítanak.”9 József Attila olvasatában mindez a „bensejéből vezérelt” ember öntörvényűségét, a sorsválasztás lehetőségét igazolta. Szondi tudniillik azt is hangsúlyozta, hogy „minden élőlény közül egyedül az ember képes a család által előírt sorsát tudatossá tenni. Éppen ebben áll az emberi méltóság. Ám az emberi lét nagy terhét cipeljük azáltal, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a lehetséges, családtól és öröklődéstől függő sorslehetőségek közül választunk, és ezzel áthidaljuk, esetleg megoldjuk a sorsban lévő szabadság és kényszer közötti ellentéteket.”10 Szondi-elméletének legvonzóbb sajátossága - Eke Károly szerint - éppen az, hogy „az agresszivitásból aktivitást, a közösség javára fordítható buzgólkodást képes alakítani.”11 József Attila himnikus szárnyalású Flóra-versei hasonló ösztön-nemesítő törekvésről tanúskodnak. Az emberiség üdvét és saját boldogságvágyát összekapcsoló ego a szemünk előtt tágul kozmikussá, az okos-szelíd-megértő gyógypedagógusnő személyiségének és emberboldogító hivatásának kisugárzása hatására. Az „árnyakkal betelt”, lelki újjászületésre vágyódó költő szerelmével együtt a világmindenséget szeretné magához ölelni - az emberi önmegvalósítás legmagasabb szintjére áhítozva. Mivel József Attila a leghétköznapibb dolgokban is lírai logikával - fogalmi jelentéseket sűrítő képi szimbólumok, etimológiai-számmisztikai összefüggések alapján - tájékozódott, sorsdöntőnek érezhette, hogy a családi tudattalan diktálta, életalakító választásokról szóló tudomány követeként olyan, ellenállhatatlanul vonzó, megbízhatóságot és bölcsességet sugárzó szépséget ismerhetett meg, akinek már a neve elbűvölte. „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, / Minden madár társat választ, virágom, virágom” - asszociálhatott a világ sírjára (vers)virágokat ültető költő-kertész a közismert népdalra. A római mitológiában a virágok és a növények istennőjének nevét viselő, gyönyörű lányt rögtön múzsájának tekintette, mert lényének „erős, derítő levegőjével” a tökéletesség, a hervadhatatlan „örök dolgok” földi megtestesítőjének tűnt a szemében. Olyan, mítoszt és valóságot egyesítő, ideális nőalaknak, akiben a szellem és a szerelem adottsága egyesült, s aki a tudás, a kultúra mellett az őszinte emberi kapcsolatok - a család, a közös célok, az értelmes küzdés - lehetőségét és megtartó erejét sugározta számára. Vezetékneve pedig - a Kozmutza - nemcsak fiatalkori, román eredetű tanára nevét idézte föl emlékeiben,12 hanem a kozmoszt is,
