Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Tverdota György: "Szerelem, nyugalom" (tanulmány)
Tverdota György • Tanulmány 43 tanulatlan népi tehetségekkel, hanem a művelt és az alulritmizáltságot tudatosan vállaló Illyéssel szemben is. Nem kell ahhoz Kosztolányi vagy Tóth Árpád rafinált rímtechnikáját szeretni, hogy az olvasó megütközzék ilyen rímű és ritmusú sorokon: „Mint szobád egyszerre, ha villanyt kattantok / otthon lesz, ragyogván, / e vak szerelem úgy lett otthonom attól: / neked panaszkodnám.” Vagy: „Úgy ringok-rengek bízón az időben, / a lágy jövőben, mint rég e bölcsőben.” Szántó Judit emlékezése szerint József Attila a Sarjurendek kötetben megjelent Elégia című versről egy beszélgetésük során a következőképpen nyilatkozott: „Itt ez az Illyés. Milyen képet tud írni. »Belenyúl a zsebébe és nem vesz ki semmit.«... Nincs füle. Nincs zenéje. Kopog. Az egész kopog”. Ez a vélemény Illyés költészetének egy másik domináns vonására, az alulstilizáltságra hívja fel a figyelmet, ami megint csak tudatosan vállalt program következménye, de ami egy másik stíluseszmény, például a Kosztolányié felől is hibaként róható fel: „Amint a régiek untatnak az agyonborsozottságukkal, az újakat a fűszertelenségük teszi élvezhetetlenné”. Illyés Flórához írt szerelmes verseinek élvezetét alighanem ez a mai olvasó által is érzékelt kopogás, szárazság, fűszertelenség, sótlanság nehezíti meg. Az Elérhetetlen című vers nyitó sorai szemléltetik legjobban, hogy a rendkívüli katartikus erejű vagy legalább is sokkoló hatású téma, a szerelmi partner legteljesebb odaadása és az eközben megőrzött idegensége felkavaró és zavarba ejtő élménye poétikailag mennyire nyersen, kidolgozatlanul, odavetett módon fogalmazódik meg: „Elértem ezt is. Itt aludt, / karomban boldogan. / A szélviharból lám fészekbe hullt, / fészekbe már, - jó dolga van, / mert az lesz már, - ezt hitte. Én / tudtam, sose lehet.” Illyés itt nyilvánvalóan nem aknázza ki a téma nyújtotta költői lehetőségeket. A harmincas évek derekára mintha elnehezednék, mintha lendületét veszítené Illyés dikciója. Megsűrűsödnek a versekben a gondolatmenet iramát megtörő közbevetett mondatok. Vegyük példának a Próba című verset. Az első közbevetés zárójeles: „Ki legközelebbről, legkevésbé engem (mint téged is) az lát.” - indítja a verset. A második strófában újabb közbevetéssel találkozunk, amelynek kérdő modalitása csak fokozza az elidegenítő hatást: „Mint múltat az emlék, ha durván leverve / a házat, a régit, / törmelékeiből - de milyen tervekre? - / emberibbet épít.” A Tépi a zsebkendőt. .. nyitó soraiban ugyanezzel a megoldással találkozunk: „Tépi a zsebkendőt - mi helyett? - az ujjad.” A Próba című versben ráadásul „a régi házat” jelzős szerkezetet meglehetősen funkciótlanul, a nehezebb értelmezős szerkezetre cseréli: „a házat, a régit”. Az értelmezős szerkezet az inverzió egyik formájaként is felfogható, amellyel Illyés egyéb esetekben is előszeretettel él: „Amíg - bármi jó volt is a közelséged” - olvassuk a Nincs mit panaszolnom című versben. A megfogalmazás olykor kifejezetten
