Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Tverdota György: "Szerelem, nyugalom" (tanulmány)

42

Űj ÜUNATÁJ • 2007. DECEMBER

lálást, a révbe érkezést ünnepük. Csakhogy egy öngyilkos riválissal és egy elhagyott feleséggel a háta mögött Illyés érthető módon nem volt képes azzal a felszabadultsággal kiélni és kinyilvánítani a boldog szerelem minden örömét, amellyel nagy mintaképénél, Petőfinél Szendrey Júlia meghódítása után találkozhatott. Ez a verssorozat inkább a súlyos betegség utáni lábadozás, valamilyen nagy veszély traumatikus élményétől történt megmenekülés utáni egyensúlykeresés állapotát tükrözi, természetesen a hangulati visszaeséseket sem nélkülözve.

Illyés Flórához írt versei tehát hitelesség tekintetében maradéktalanul kielégítik a magas költői regiszter legkényesebb igényeit. Kiállják a próbát József Attila Flóraverseivel való összevetésben is. Azon érdemes eltöprengenünk: miért érezzük úgy, hogy nem ütik meg mégsem a József Attila-i szintet? Miért hatnak szürkébbnek, jellegtelenebbnek a Flóra-verseknél? A kérdésekre adhatunk kifejezetten személyes, ám ezért csak nagyon szűk érvényű választ. József Attila két ponton leküzdhetetlen előnyre tett szert a versek terén Illyés Gyula előtt. Egyrészt szuverén módon magáévá tette a Flóra nevet, ezt a gyönyörű, mágikus hatású szót, amellyel a versben megszólíthatta a kedvest. „Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhattam, versbe. - írja Illyés feleségéről. - Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.” így aztán neki csak a névtelen, semleges, ízetlen személyes névmás maradt. A valóságos versenyt ő, a virtuálisát ellenben költőtársa, riválisa nyerte meg. A másik mozzanat, amely József Attila előnyére szolgált, a szerelem mellett és mögött a halálélmény hiteles megszólaltatása, amely különös fénybe vonja József Attila Flóra-verseit. Nem mintha Illyés költeményeiből ez hiányozna. Elég, ha csak Az én fülem sérti... című darabra hivatkozom: „Halál, halál, halál - bármerre fordulok...” Csakhogy míg József Attilánál a „mert jó meghalni” kijelentésre hamarosan bekövetkező öngyilkossága hathatósan rányomta a hitelesség pecsétjét, Illyés hasonló, Eroszt és Ihanatoszt társító kijelentései súlytalanok maradtak. A két szerelmi líra rangkülönbsége mögött azonban tágabb érvényű, a költői minőséget általánosabban érintő okokra is rámutathatunk.

Kosztolányi nevezetes, Illyésnek címzett vitacikkében azt veti a népi lírikusok szemére, hogy „Ti a szabad verstől visszatértetek a zárt formához és a rímhez. De a ti zárt formáitok olyan lazák, mint egy gatya vagy egy borjúszájú ing... Következetesen összecsengetitek az ilyenféle szókat: mondtak - haladtak, gyermekek - mentek, mondj - hogy - vagyis olyan hangzókat, melyeket még egy süket barbár sem érezhet rímnek”. Kosztolányi olyannyira rátapintott a népi líra fontos poétikai jellemvonásaira, hogy Illyés egy szellemes cikkben szükségesnek ítélte védelmébe venni a népiek eme „vívmányait”. Csakhogy tagadhatatlanul jó riposztjai ellenére a kritikában nagyrészt mégis csak Kosztolányinak volt igaza, nemcsak az olykor valóban pongyola,