Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Tverdota György: "Szerelem, nyugalom" (tanulmány)
Tverdota György • Tanulmány 41 indulatos fogadtatása mindenesetre arra utal, hogy az első mélypont már tavasszal bekövetkezett. Abban Tasinak minden bizonnyal igaza van, hogy az akadályokat mind Flóra, mind Illyés oldaláról legyőzte a vonzalom ereje. „A Nyugat 1937 szeptemberi számában... megjelent Illyés Gyula három szerelmes verse; híradás egy beteljesült szerelemről (Te is meghalnál...; Gyűlöltem a címert...; Arccal le...)... úgy tűnik, Flórának Mátraházán, netán Tihanyban is, a hívott, de visszarettenő József Attila helyett más látogatója volt.” Csakhogy ez nem változtatott a lényegen sem Illyés, sem Flóra tartósabb elkötelezettségét tekintve. Igaz, a versek szerelmi beteljesülésről vallanak, de szinte csak a pillanat érvényével. A bizonytalanság fennmaradt: „Szeretlek, szeretsz-e aztán is, csatázva / hogy karomba haltál?” - teszi föl a szorongó kérdést. Az Elérhetetlen hőse pedig épp a beteljesültség pillanatában érzi végleg elveszni a szerelmi társat: „Elégedetlenebb / sohasem voltam s ő szegény / elérhetetlenebb.” Alighanem még hónapokig nem jutott végső elhatározásra sem Illyés, sem pedig Flóra: „Tépi a zsebkendőt - mi helyett? - az ujjad. / Látom én: vívódok” - rajzol a hármuk (vagy Juvancz Irmát is beszámítva: négyük) szerelmén tépelődő Flóráról portrét a Tépi a zsebkendőt... című vers. A dilemmát alighanem József Attila oldotta meg azzal, hogy a szárszói sínekre feküdt. Természetesen nem Flóra és Illyés miatt, mint egyes bűnbakkeresők állítják. Sőt, mielőtt a költő a Siesta szanatóriumból Szárszóra utazott volna, Illyés látogatást tett nála, s a két régi barát, régi rivális megbékélt egymással. Nem volt ez persze idilli egymásra találás, hanem a győztes számára lelkifurdalást ébresztő, megrendítő tapasztalat, különösen a végkifejlet felől visszatekintve: „Kortársak, bajtársak, eszmetársak voltunk, s mégis, szinte kegyetlen szántszándékkal, mennyi kínzó ellentétet vetett közénk a sors; a legszörnyűbbet, melyről még beszélni sem tudok, épp az utolsó esztendőben. Szenvedtünk egymás miatt s mégis barátok voltunk.” - olvassuk Illyés nekrológjában. Nem volt ez másként az elpártolt szerelmes felől nézvést sem. Ignotus Pál 1937 őszén nagy próbatétel elé állította Flórát: azt kérte tőle, vegye magához a beteg költőt. A fiatal nő erre az áldozatra nem vállalkozott. Az utolsó találkozás felidézése tehát nagyon is indokoltan került Könnyező címmel a Külön világban ciklusba: „Mondhattam, hogy ki szereti. / Remény sem kellett már neki. / Bólintott, hogy mindent köszön. / Mint dőlt edényből, dőlt a könny. // Aztán, mint fuldokló, ha még / utolszor felveti fejét: / a sós cseppeket szerterázva / vad nemet intett a világra.” A happy end elől a költőtárs öngyilkossága folytán elhárult az egyik akadály, s Illyés válásával a másik is. A dicsőség csábít...tál, a Külön világban című verssel, a Változattal elindulhatott azoknak a költeményeknek a sora, amelyek az egymásra ta
