Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Tverdota György: "Szerelem, nyugalom" (tanulmány)
38 Új Dunatáj • 2007. december Tverdota György „SZERELEM, NYUGALOM" A Flóra-versekről „Téged szeretnek, könnyen értenek” - idéztem, lényegében egyetértőén, József Attila Illyés Gyulának címzett Egy költőre című verse kezdő sorát egy korábbi tanulmányomban, amely Illyés kritikai fogadtatását tárgyalta a harmincas években. A megírás pillanatában, 1937 őszén mindkét állítás igaz lehetett, de mára már érvényüket veszítették. Nemcsak Illyés költői rangja kopott meg az évtizedek során, érdekes módon az indoklás sem állja meg a helyét. József Attila verseit ma, minden nehézségük ellenére, könnyebben értjük, mint azokat, amelyeket költőtársa írt. Az átrendeződést nem nehéz megmagyarázni: József Attila költészete 1937 ősze óta folyamatosan értelmezések tárgyát képezi, a kritika a legkülönbözőbb oldalakról irányítja rá reflektorfényét, míg Illyés lírája korántsem részesült ilyen mértékű magyarázó buzgalomban. Különösen legújabb irodalomtudományunkban csökkent le az érzékenység iránta, és nőtt a tanácstalanság az általa betöltött hely meghatározása tekintetében. A kritika úgy látja, hogy Illyés egy olyan közösségi szerephagyomány folytatását vállalta magára, amely már a harmincas években korszerűtlennek bizonyult, s így a költő innen maradt azon a korszakküszöbön, amelyet két nagy nemzedéktársa, Szabó Lőrinc és József Attila átlépett. Illyés - hangzik az ellenvetés - nem vagy náluknál sokkal kisebb mértékben élte meg a személyiség integritás-vesztésének, veszélyeztetettségének vagy egyszerűen csak decentrálódásának élményét, s verseiben nem érvényesítette az ebből eredő poétikai konzekvenciákat. Ez a kritikai állásfoglalás a gordiusi csomó átvágására emlékeztet. Nem tudunk megnyugtató módon elbánni Illyés költészetével? Hát iktassuk ki a számba veendő értékek sorából. Ilyen rigiditásba rejtőző, alibi-kereső semmit mondást a szakma nem engedhet meg magának. Büntetlenül nem tehetünk zárójelbe egy ekkora horderejű vállalkozást. Olyan szeletet vágtam tehát ki a költői életmű egészéből, amely lehetőséget ad arra, hogy a népnemzeti váteszköltő szerepét messze elkerülve szembesüljünk az illyési versalkotás tényleges problémáival és erényeivel. Az 1939-es Külön világban kötet versanyagát veszem szemügyre, azaz azt vizsgálom meg, milyen teljesítményt nyújtott Illyés Gyula Kozmucza Flórához írt szerelmes verseiben. Ennek a vizsgálódásnak elmaradhatatlan részét képezi a József Attila Flóra-verseivel történő összehasonlítás. A szerelmi történet, amely ennek a két szövegkorpusznak az alapját képezi, három szereplős. A rivalizálás a két ifjúkori jó barát között már évek óta tartott, szemé
