Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Tablólíra (tanulmány)
Szigeti Lajos Sándor • Tanulmány 33 fordítva történt. Illyés és Basch Lóránt visszaemlékezéséből tudjuk, hogy József Attilát meghívta Babits az otthonába, mindez a zeneakadémiai est után három nappal történt (1928. december 17-én). Basch így ír erről: „Illyés elbeszéléséből tudom, hogy egy utcasarkon találkoztak és együtt mentek föl a költőhöz hármasban Erdélyi Józseffel. És azt is, hogy József Attila és vendéglátója között ezen az estén élénk vita támadt Benedetto Croce intuicionista esztétikája körül. A fiatal költő művészetszemlélete itt ütközött össze először Babitséval. Török Sophie feljegyzéseiben nincs nyoma, hogy József Attila másszor is megfordult volna Reviczky-utcai irodalmi délutánjaikon.”5 Nem részletezve a további történetet, az apakereső József Attila nem lelt apára Babitsban, hamarosan megírja a megbotránkoztató (de sok igazságot tartalmazó) Tárgyi kritikai tanulmányt, majd több verset (bántót és bocsánatkérőt, ajánlással ellátottat) ír Babitshoz, miközben Illyésnek atyai barátja lesz Babits. íme, egy irodalomtörténeti klasszikus töréspont. A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet, az a modern magyar líra egy jelentős fordulatának látszik, egy „különös honfoglalásnak”, amikor - az Új Anthológia megjelenésének esztendejében - a Korunk decemberi számában együtt-egyszerre jelenik meg Illyés Gyula Hősökről beszélek című elbeszélő költeménye (ez idő tájt három ilyen műfajú művet írt Illyés, az eddig nem említett az Ifjúság) és ugyanebben a számban jelenik meg József Attila Invokáció című verse. Mindkettő igazi szolidaritásvers és tablóvers. A főszerkesztő: Gaál Gábor erre így emlékezik: „A költészetet, a verset is csak akkor soroltuk a lap közleményei közé, amikor a magyar versben, épp a mi kezdeményezésünkre, Illyés Gyulával és József Attilával, akik innen is indultak, megjelent ismét a magyar költészetben az életközösségbeli, a társadalmias látománya.”6 Gaál Gábor csak azt nem veszi/vehette észre, hogy ez a társadalmiasság egyúttal mennyire személyes, mennyire én-költészet is egyúttal, lehet ez Kassáktól örökölt magatartás, de lehet - különösen József Attilánál - az „eszményi én is”, amely - Szabolcsi Miklós szerint - az Über Ich pszichoanalitikus kifejezés magyarítása, amely valószínűleg szintén József Attila leleménye. További különbség, hogy ebben az időszakban József Attila fokozatosan marginalizálódik, Illyés pedig fokozatosan élénk szereplőjévé válik az irodalmi közéletnek, ez mentálisan és a költői magatartást illetően óriási különbség, következésképpen kettejük viszonya, barátsága is csendesül. De most már lássuk a poétikai töréspontokat: hasonlóságukat és különbségüket. Az illyési életműben is történnek apróbb váltások, 1935-ben és 1937-ben, de igazán nem újítja meg magát, annál inkább József Attila, ő ugyanis megszűnik az Invokáció-ra emlékeztető verseket írni, megszületik a korábbi gondolkodásával leszámoló Elégiája és éppen 1932-33-től kezdve írja eszmélkedő-kontemplativ típusú „felisme
