Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Tablólíra (tanulmány)
32 ÚJ DUNATÁJ • 2007. DECEMBER megéneklő - József Attila, Simon Andor őt akkor jó értelemben vett meglepetéssel érő költői magatartásáról beszélt. Hogy Babits igazi irodalmi szerkesztő és irodalomszervező volt, azt bizonyíthatja az az antológia, amely - nagy késéssel - 1932-ben jelent meg a Nyugat gondozásában, s amely az 1928-as esten szereplő költők száz versét tartalmazza. (Külön tanulmányt érdemelne a kérdés, ki miért maradt ki, illetve szerepelt éppen több vagy kevesebb verssel, mint az Esten?! E négy év alatt több minden történt! Az, hogy Török Sophie sokkal több verssel szerepel, mint József Attila, kétszeresen is érthető: cherche la Famme, Babits közben megnősült, József Attila pedig megírta Babitsról szóló kemény bírálatát.) Mindenesetre négy évvel az Est után érzékelte Babits, hogy a „a líra nem hal meg”, hogy az új nemzedék „új módja az érzésnek és látásnak”. A megjegyzés több szempontból is érdekes: az avantgárddal soha meg nem békülő Babits itt mintha engedékenyebb lenne, másrészt viszont az Uj Anthológia költőiről általa írtakban éppen az az érdekes, hogy formai szempontokat hangsúlyoz: „Hangjuk első pillantásra nem látszik korszerűbbnek. Ami újat, forradalmit a formában mutatnak, azt még az előttük járóktól örökölték.” Mégis láttatni próbálja azt is, amit önmagától idegennek tart, illetve, amit örömmel üdvözöl, mert úgy véli, hogy a hozzá-hozzájuk (az első nemzedékhez) való ’’visszatérés” a korabeli modernitás igazolása lehet, legalábbis ez olvasható ki a következő megnyilatkozásából: „Az új nemzedék inkább kezd visszatérni már a kötöttebb és konzervatív, sőt egészen ősi formákhoz.” Jóslásba is bocsátkozik, amikor úgy véli, „az új nemzedék lírája mélységesen pesszimista vagy naivan és petőfiesen forradalmi, mindenesetre egyszerű lesz, puritán és tárgyiasKülönösen az utóbbi jelzőt emelném ki, amely hihetetlen jó érzékről tesz tanúbizonyságot, hiszen e jóslatot igazolják a későbbiek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Babits pontosan érzékeli és meg is nevezi azt a folyamatot, amelyet - az ő szavával élve - ma is „új népiességnek” nevezünk. Talán nem véletlen, hogy meglátását igazolandó Sárközi György Fiataloknak, Erdélyi József A szarvasokká vált fiúk című verse mellett éppen a Három öreg című Illyés-verset idézi példaként. Ügy véli, a költő - mint Illyés - a világítélet álmával szívében „az elhivatottság teljes pátoszával szólal meg”, s a vers Babits szerint elöl jár „az egyszerű és ősi érzések kultuszában, a cikornyák és külsőségek megvetésében, a szegénység szeretetében, a szabad természet mély átérzésében, melyhez hasonlót előzőiknél hiába keresnénk”, majd hosszasan idéz az elbeszélő költeményből. Itt meg kell állnom három irodalomtörténeti, illetve filológiai észrevétel kedvéért. Az első az, hogy Illyés elbeszélő költeményeinek látszólagos műfaji konzervativizmusa hatott Babitsra, mintegy a mester tanult tanítványától, amikor majd ő is ír elbeszélő költeményt, mégpedig a Jónás könyvét. A másik egy nem mindenki előtt ismert irodalomtörténeti tény: azt hihetnénk, hogy a Babitshoz nagyon közel került Illyés mutatta be Babitsnak József Attilát, pedig
