Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Veres András: Befejezettség és folyamatszerűség (tanulmány)
Veres András•Tanulmány 27 De ez nem vagy csak kevéssé érintette költészetének poétikai rétegeit: kedvelt beszédhelyzetét, dikcióját, nyelvezetét. Két újabb kötetének, a Szálló egek alatt (1935) és a Rend a romokban címűnek (1937) legjava sem más, mint az önmaga pozícióját tisztázó költői én belső reflexiója, illetve meditációja. Aminek egyaránt hangsúlyos eleme a társadalmi azonosulás akarásának pátosza (Nem menekülhetsz) és a mégis meglévő távolságból fakadó irónia (A kacsalábonforgó vár). Az utóbbira példa: nem ítélem, csak nézem a világot -magam is gazdag vagyok, vagy annak tarthat, ki nem falhat kalácsot; naponta eszem s ágyban hálok -E két, méltán ismert és elismert illyési vers is drámai monológ,12 amelynek prózára hajló lejtését szolgálja az enjambement-ok (a rímeket ellensúlyozni hivatott) feltűnően nagy száma. Természetesen itt csak röviden utalhatok Illyés Gyula (a József Attiláéval párhuzamosan alakuló) költészetének legfőbb tematikus és szemléleti sajátosságaira. Ahogy arra is, hogy a versekben megjelenő emberi sors éppúgy, mint a megnyilatkozás lekerekítettsége , valamifajta befejezettséget sugall. Az illyési lírán szinte mindig érezni a véglegesség pecsétjét. József Attila költészetét viszont a folyamatos átalakulás jellemzi, csaknem valamennyi versszövege magában hordja a változás lehetőségét. A kutatás csak a közelmúltban kezdte el hangsúlyozni a költő különös alkotásmódját: azt, hogy számára a költészet folyamatos kreatív tevékenységet jelentett, amely egy-egy vers esetében nem feltétlenül jut nyugvópontra egy publikált (vagy nem publikált, de teljesnek érzett) szövegváltozat létrejöttével.13 Ez magyarázza az életműben a variánsok szokatlan bőségét. A költő nemcsak egy-egy szón vagy más apró részleten igazított újra meg újra, hanem sokszor írt át sorokat, sőt némelykor egész szakaszokat, miáltal gyökeresen más nézőpontot és atmoszférát kapnak versei. Nem csupán a minőségérzék vezette ebben, a nyelvi és poétikai javítás, tökéletesítés szándéka. S nem is a maga többszöri politikai fordulatához való igazítás szüksége, amit a kortársak annyira nehezményeztek. Aligha tekinthető véletlennek, hogy töredékesen maradt művészetbölcseleti alapvetésében a középpontba állított „ihlet” fogalmával az alkotás folyamatszerűségét és tevékeny, világteremtő jellegét kívánta kiemelni. Amikor túllépett valamely nézetén, az érvénytelenné, „tökéletlenné” vált
