Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "...Egy megújítandó Európában megújult magyarságot kell teremteni"

18

Űj DUNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER

Sipos Lajos

.....EGY MEGÚJÍTANDÓ EURÓPÁBAN

MEGÚJULT MAGYARSÁGOT KELL TEREMTENI."*

1940. augusztus 30-i második bécsi döntés előtti napokat a romániai lakosság feszült hangulatban élte meg. Az állami hivatalokban - amint olvasható az 1940. január 18- án Baumgarten-díjat kapott erdélyi prózaíró, Wass Albert 1940 novemberében elkészült Jönnek! című könyvében - a hirtelen kiakasztott propagandatérképeken „vastag betűvel ordító szólam”-ok jelentek meg, „hogy »egy barázdát sem!«, »nincs sem adni, sem kapni valónk«, »Románia a románoké«.” „A vonat tele volt katonákkal - írja a városból vasasszentgotthárdi birtokára visszautazó író -, hangosak voltak és veszekedők, szidták a magyarokat s belekötöttek mindenkibe, aki magyarul beszélt. [...] Láttam néhány szakállas, rongyos, sovány embert civil ruhában, akik szótlanul álldogáltak a folyosókon, azoktól tudtam, hogy magyarok, akiket kényszermunkából eresztettek haza. Én is ott szorongtam közöttük, nem beszéltünk, csak éppen összenéztünk néha, ha nagyon szidta a fajtánkat valaki [...].

Csak olyankor néztünk körül a tömegben, ha hallottuk a durva ordítást: vorbiti romaneste! Beszélj románul! Ilyenkor kereste szemünk a bajbajutott testvért, akire a szitkok ömlöttek, s néha ütlegek is.” Közben „[...] felcsillanó reménnyel vártuk a turnu-severini tárgyalásokat, örvendtünk és remegtünk egyszerre, minden hír összerázott, ami onnan jött.”

A román csapatok az átadásra kijelölt területeket szeptember 1-jétől számított tizennégy napon belül voltak kötelesek kiüríteni. Ezeken a részeken, a főleg magyarok lakta vidékeken, az ott élő románok nem voltak hajlandók tudomásul venni a nagyhatalmak döntését. „Huszonkét éven keresztül dicsérték nekik Nagyromániát - olvasható Wass Albert idézett könyvében -, az ország katonai erejét, történelmi jogait [...], úgy tudták, hogy Erdélyben nincsenek is magyarok, csak éppen néhány betolakodott jövevény az iskolában egyre csak Stefan cel marét meg Mihály

vitezaut hallották emlegetni. Meg aztán, hogy Erdély nem is volt soha a magyaroké, csak éppen tévedésből egy kevés ideig, s hogy a magyarok nincsenek is itten, s ha mégis lennének néhányan, hát nem is magyarok azok, csak elmagyarosodott románok, kik megtagadták a dicső ősi eredetet.”

Az egyszerű román földművesek, akiknek elődei évszázadokon át együtt éltek a magyarokkal, nem így vélekedtek. És nem féltek a bevonuló magyar katonáktól. Ju* Részlet az Elektra Kiadónál megjelenő Tamási Áron című kritikai életrajzból.